A megértés ösvényei

„A megértés ösvényei" címet Donald Davidson summázó mondata ihlette, melyet a Michael Dummettel a kommunikáció konvenciókra épülő nézetéről folytatott vitája során fogalmazott meg. Davidson álláspontja szerint a kommunikáció nem magyarázható pusztán a konvenciók alapján. Rámutat, hogy abban egyetért Dummettel, miszerint társadalmi környezet nélkül nem lehetne elfogadható indokot találni a fogalmak helyes-helytelen használatára, azt azonban nem fogadja el, hogy ez szükséges és elégséges feltétele a sikeres kommunikációnak. Három lépésben fejti ki érvét. Először megmutatja, hogy a kommunikáció során van olyan megértés, amely azokra a deviáns megnyilatkozásokra vonatkozik, melyek kívül esnek mindenféle bevett normán. Másodszor rögzíti, hogy a megértés szükségképpen összekapcsolódik a helyes, illetve helytelen nyelvhasználat megítélésének képességével. E kettőből az következik, hogy a helyes, illetve helytelen megítélésének alapját nem vehetjük konvenciókból, hiszen értjük azt is, ami ezeken kívül esik. A sorrendet fel kell cserélni. Nem azért van megértés, mert a kommunikáló felek egyazon normát követnek, hanem azért lehetséges egyáltalán a norma követése, mert van előzetes megértés. Nem a norma szabja meg az érthetőség kritériumait, hanem a megértés és az érthetővé válás szándéka biztosítja a nyelvi normák, a közös, társadalmi elvárások létrejöttét. Előbb van tehát a megértés és megértetés személyes intenciója, és erre épülhet a nyelvhasználat társas szabályrendszere. Davidson sommásan úgy fogalmaz, hogy amiképp Dummett érvelése a jelentés, úgy az övé a megértés fogalmát előfeltételezi. A problémával részletesen foglalkoztam monográfiámban, s az azóta eltelt időszak számomra a kérdéskör kulcsfogalmainak, a mélyben húzódó jelentés-szkepticizmusnak, az arra kínált megoldási javaslatoknak a vizsgálatával telt. Jelen válogatás mindegyik írása a téma egy-egy aspektusát tárgyalja. Döntő többségük már megjelent valamely, az esszék elején feltüntetett kiadványban, e kötetben átdolgozott változatuk olvasható. A „Realizmus, konceptualizmus, nominalizmus" című tanulmányban történeti szálakon haladva követem nyomon az episztemológiai, az ontológiai érvelések során jelen lévő, kiküszöböl-hetedemnek értékelt kommunikációs, nyelvi kritériumokat. A középpontban az univerzálé-vita áll. Mivel az univerzális szavak azok, amelyeket a dolgokról állítunk, így az umiverzálékkal kapcsolatos egzisztenciális, episztemológiai kérdésekre keresve a választ nem tekinthetünk el a nyelvi szempontoktól. A skolasztikában kiváltképp Abelardus hangsúlyozta, hogy Arisztotelész eredetileg nyelvi jelenségként értelmezte az univerzálékat. Elsősorban azok a fogalmak érdekelték, amelyek valamiről állíthatók, és amelyekről valami állítható - amelyek a szillogizmusban középfogalomként szerepelhetnek. A dolgozatban számomra azok a meghatározó kérdések, amelyek a megismerő egyén, a közösség, az ismeret tartalma és megszerzésének módja közti összefüggéseket firtatják.