A mansfieldi kastély

Mintegy harminc évvel ezelőtt a huntingdoni Maria Ward kisasszonyt, akinek a vagyona nem volt több hétezer fontnál, az a nagy szerencse érte, hogy sikerült elnyernie Sir Thomas Bertram vonzalmát, aki Northampton grófságban a mansfieldi kastélyt birtokolta; s így a lady rangra emelkedve megkapta mindazt a kényelmet és kellemességet, amit egy szép, nagy ház nyújthat, ha tekintélyes jövedelem is járul hozzá. Egész Huntingdont elképesztette a nagyszerű frigy, amelyről a kisasszony ügyvéd nagybátyja maga is elismerte, hogy csakis akkor lett volna méltányos, ha unokahúga legalább háromezer fonttal gazdagabb. Az új ladynek volt két leánytestvére, s ők is sokat remélhettek nővérük felemelkedésétől; azok az ismerőseik, akik a nagyobbik Ward kisasszonyt és Frances kisasszonyt semmivel sem tartották Maria kisasszonynál kevésbé csinosnak, bátran megjósolták, hogy mindkettő csaknem éppoly előnyös házasságra számíthat. Csakhogy a világon mindig kevesebb a gazdag ember, mint a csinos nő, aki megérdemelné, hogy a felesége legyen. A nagyobbik Ward kisasszony öt-hat év múltán azon vette észre magát, hogy el van jegyezve Norris nagytiszteletű úrral, sógora egyik barátjával, akinek alig volt magánvagyona, Frances kisasszony pedig még ennél is rosszabbul járt. Igaz, a nagyobbik lány házasságát, amikor végül létrejött, nem kellett éppen lebecsülni; Sir Thomasnak ugyanis szerencsére módjában állott, hogy barátját szép lelkészi javadalomhoz juttassa Mansfieldben, s így Norris úr és Norrisné asszony évi ezer fontnál csak alig valamivel kisebb jövedelem birtokában léphetett rá a hitvesi boldogság pályájára. Frances kisasszony azonban, ahogy mondani szokás, a házasságával igen kellemetlen, sőt kínos helyzetbe hozta a családot, mert egy tengerész főhadnagyhoz ment hozzá, aki híján volt vagyonnak, neveltetésnek és jó összeköttetéseknek egyaránt. Bosszantóbban nem is választhatott volna. Sir Thomas Bertramnak volt némi befolyása, melyet elvből is, büszkeségből is - attól a vágytól vezérelve, hogy mindig a leghelyesebben járjon el, s attól is, hogy tiszteletre méltó pozícióban lássa mindazokat, akikhez köze van -, szívesen latba vetett volna Lady Bertram húga érdekében; ennek a férjét azonban éppen a foglalkozása miatt semmiféle befolyás nem vihette előbbre, s mielőtt Sir Thomas valami más módot talált volna, hogy a házaspár segítségére siessen, a nővérek között teljes szakításra került sor. Valamennyi fél viselkedésének része volt abban, hogy ide jutottak, aminthogy a meggondolatlan házasságok csaknem mindig ide szoktak vezetni. Price-né, tartva a fölösleges korholástól, az esküvő előtt nem is értesítette a családját. Lady Bertram, aki igen békés érzésű, könnyen kezelhető és nemtörődöm természetű asszony volt, megelégedett volna azzal, hogy lemond a húgáról, és többé nem is gondol az egészre; Norrisnét azonban olyan tettvágy fűtötte, amely nem nyugodhatott, amíg egy hosszú és haragos levélben el nem magyarázta Fannynak, hogy milyen ostobán cselekedett, s milyen szomorú következményekre számíthat.