Kép, fenomén, valóság

A kötetben található írások a címként megadott hármas, jóllehet teljességgel el nem különíthető problémának egy sajátos metszetét adják. Ezt a problémaegyüttest másként megjelenítésnek vagy reprezentációnak is nevezhetnénk, ez ugyanis az a titkos összekötő kapocs, amely a fenomenológiai, a művészettörténeti, az esztétikai, az irodalomelméleti írásokat kötetbe rendezhetővé teszi. A kötet természetesen nem pótolhatja a magyar könyvkiadás számos hiányát, például azt, hogy nem léteznek fordításban Edmund Husserl alapvető művei, s persze ez elmondható az ő előadásai és írásai nyomán a század egészére kiterjedő nagy hatású fenomenológiai továbbértelmezésekről is (E. Fink, M. Merleau-Ponty, J. P. Sartre stb., hogy csak az itt szereplő gondolkodókra utaljak). Az írások egy jelentős részében ennek a hatásnak a nyomai egyértelműen kiolvashatóak. A fenomenológia érintkezése, direkt vagy indirekt kapcsolódása a művészet problémáihoz nem új keletű (elég Roman Ingardennek Az irodalmi műalkotás című munkáját említeni, amit Bonyhai Gábor fordításában olvashatunk). Engedjék meg, hogy a magyar megjelenésére váró Merleau-Ponty főmű, a Phénoménologie de la Perception (Gallimard 1945) előszavából idézzek, ugyanis igen érdekesen tárja elénk fenomenológia és művészet viszonyát: „A fenomenológiai világ nem egy előzetesen adott lét értelmezése, hanem a lét alapítása; a filozófia pedig nem egy előzetesen adott igazság visszatükrözése, hanem a művészethez hasonlatosan, az igazság realizációja." Persze a művészet történetében jártas olvasó Merleau-Ponty kedves festőjének, Cézanne-nak a kifejezését hallja a szövegben, s tudjuk egyik még korábbi esszéjében (Le doute Cézanne in. Sens et Non-Sens Editions Nagel 1948.) is ehhez a felfogáshoz fordult, kijelentve, „hogy annak kifejezésre juttatása, ami egzisztál, végtelen feladat". A művészettörténész Gottfried Boehm sem riad vissza attól, hogy a francia filozófussal együtt fogalmazza meg a képről és megjelenítésről vallott felfogását: Merleau-Ponty eredendő észlelésről (la perception primordial) beszélt, elutasítva azt, hogy a dolgokat érzéki adatok alapján ragadjuk meg. A dolog, a megjelenített mint egy „centrum köré szervezett" és „ez a tagolatlan egész (tout indivisible) a festészet tulajdonképpeni tárgya, ha nem leképezni akar valami már tudottat és ismertet. De ezt a belátást - ami a valóságost teljes telítettségében birtokolja - meg is kell jeleníteni, amiben a filozófus és a festő egyaránt egy végtelen feladatot lát." (Boehm: Paul Cézanne Montagne Sainte-Victoire Insel Verlag 1988.)