Művészeti anatómia

Az emberi test felépítésének, szerkezetének és működésének megismerésében a nagy haladó materialista tudósok mellett az európai művészet nagy realista mesterei is jelentős eredményeket értek el. Elég csak a művészettörténet olyan nagyságaira gondolni, mint Leonardo da Vinci vagy Dürer, akik anatómiai kutatásaik eredményeit mesteri rajzok útján örökítették meg. Ezzel hozzájárultak a természettudományi ismeretek kiszélesítéséhez, de egyben a művészet lehetőségeit is tágították és a mesterségbeli tudást is gyarapították. Az anatómiai ismeretek szükségességét minden nagy realista korszak elismerte. A polgári realizmus hajnalán számos művész szinte életét kockáztatva törekedett arra, hogy a babonás közhiedelmek és az egyház tilalma ellenére megkísérelhesse a boncolást és — megfelelő bonctani könyv híján — így ismerhesse meg az emberi test szerkezetét. Csak a 20. század elején, a művészet eszmeietlen, embertelenné vált korszakában tartották egyesek szükségtelennek az emberi test tanulmányozását, mert formalista felfogásuk az emberi alakot nem tekintette érzések, gondolatok, hangulatok kifejezésére képesnek, hanem csupán olyan jelenségnek, amelynek belső valója épp úgy megismerhetetlen, mint a világ más tárgyai — a hegyek, a növények, vagy a tengerek. Az anatómia-ellenesség tehát egyik tünete a dekadenssé vált kultúrának, amely lemondott az alkotó megismerésről, a külvilág tárgyainak a kifejezés és a tipizálás érdekében való csoportosításáról, kiemeléséről. Ennek a magatartásnak természetes következménye lett a valósággal való teljes szembefordulás, hiszen a századforduló csak felületeket látó művészeti felfogása, már magában hordozta azt a lehetőséget, hogy a művészet teljesen elszakadjon éltető elemétől, a természettől — s formalisztikussá, azaz kiagyalt és természetellenes absztrakt szerkezetek jelentés nélküli halmazává váljon. Valóban, az imperializmus korszakának hanyatló burzsoá művészete ilyen lett és ilyen ma is. Nyilvánvaló azonban az is, hogy az emberi test megismerésének más az értelme és célja a művésznél, mint a természettudomány, ezen belül az orvostudomány kutatóinál. A természettudós arra törekszik, hogy az emberi testben lejátszódó folyamatok összefüggéseire jöjjön rá, tehát a megismerésnek ebben a fajtájában, az orvostudományi diszciplínák gazdag sorában az anatómia alapvető résztudományként foglal helyet. A művész számára azonban az emberi test olyan egységes szerkezet, amelynek bemutatása, ábrázolása nem analitikus módszerrel történik. Hiszen a művész a testi állapotot, a számára látható és ábrázolható felületek formáit csupán arra használja fel, hogy általuk eszméket, tudatállapotokat közöljön, és esztétikai benyomásokat keltsen. Éppen ezért a képzőművésznek csak olyan mértékben feladata ismerni az anatómiát, amennyiben ennek törvényszerűségei az ábrázolt alakok felületére, megjelenésére módosító hatással vannak.