Települési önkormányzatok környezetvédelmi feladatainak végrehajtása
Szerző: Barna BertalanCím: Települési önkormányzatok környezetvédelmi feladatainak végrehajtása
Sorozatcím: Környezetügyi műszaki gazdasági tájékoztató; 10.
Megjelenési adatok: Környezetgazdálkodási Intézet, Budapest, 2000. | ISSN: 1419-0575 | ISBN: 963-602-746-5
A települési környezetet egyrészt a természetes környezeti elemek: a talaj, a levegő, a víz és az élővilág, másrészt az egyéni és a közösségi lét feltételeit jelentő, az ember által kialakított anyagi struktúra rendszer alkotja. A népesség, a termelés és a szolgáltatások koncentrálódása következtében a környezeti hatások döntő része a településeken jelentkezik, ott, ahol alapvetően, széleskörűen és súlyozottan befolyásolja és alakítja az emberi életminőséget, egészséget. A települési környezet mint mesterséges, épített környezet a környezetvédelem védendő rendszerei közé sorolandó, amely a többi környezeti elemtől és rendszertől különböző és a védelem szempontjából önálló kezelést igénylő környezetvédelmi szakterület. Ezt az is indokolja, hogy a települési környezetben a szennyezőforrások olyan együttese jelentkezik, amely önmagára visszahatva terheli az emberi környezetet. A települési önkormányzatok önmagától érthetődően fontos és sokrétű tevékenységet folytatnak a települési környezet védelmében. Az új önkormányzati rendszerrel együtt ennek a jogi szabályozása is kialakult. Az önkormányzatok környezetvédelmi feladatköreit jelenleg alapvetően a következő törvények állapítják meg: az 1990. évi LXV. törvény a helyi önkormányzatoknál (Ötv.),
az 1991. évi XX. törvény a helyi önkormányzatok feladat- és hatásköréről, az 1995. évi XLII. törvény a települési szilárd és folyékony hulladékokkal kapcsolatos közszolgáltatások alapvető szabályairól, az 1995. évi Lili. törvény a környezet védelmének általános szabályairól (Kt.), a 2000. évi XLIII. törvény a hulladékgazdálkodásról. Más ágazatokra vonatkozó törvények is tartalmaznak önkormányzati feladatokat, mint pld.: az 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről,
az 1993. évi XCV. törvény a vasútról, az 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról, az 1997. évi LXXVIII. törvény az épített környezet alakításáról és védelméről (Étv.), az 1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről.
Kategóriák: Környezetvédelem
Tárgyszavak: Környezetvédelem, Önkormányzat, Települési Információs Rendszer
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Tárgyszavak: Környezetvédelem, Önkormányzat, Települési Információs Rendszer
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Share
Tweet
Tartalomjegyzék
Borító
Címlap
Impresszum
Tartalomjegyzék
[3]-6
1. Általános ismertetés
7-10
2. Települési környezetvédelemi információs rendszer
11-64
2.1 Az országos környezetvédelmi információs rendszer (OKIR)
11-26
2.1.1 Az OKIR célja és használata
11-14
2.1.1.1 Alapvető célkitűzések
11-12
2.1.1.2 Fejlesztési célok
12-13
2.1.1.3 Használati célok
13-14
2.1.2 Az OKIR adatképzése
15-17
2.1.2.1 Immissziós adatképzés
15
2.1.2.2 Emissziós adatképzés
16-17
2.1.3 Az OKIR szerkezeti és tartalmi felépítése
17-24
2.1.3.1 Környezeti egységek
18-21
2.1.3.2 Környezethasználatok
21
2.1.3.3 Paraméterek
21-24
2.1.4 Az OKIR külső kapcsolódásai
24
2.1.5 Az OKIR működtetése
24-26
2.2 A települési környezetvédelmi információs rendszer (TEKIR)
26-64
2.2.1 A települési szerkezet alakítása
28-57
2.2.1.1 A településszerkezeti rendszer
29-38
2.2.1.1.1 Alapnyilvántartás
30-31
2.2.1.1.2 Területfelhasználási nyilvántartás
31-34
2.2.1.1.3 A népességi adatok nyilvántartása
34-35
2.2.1.1.4 A gazdasági szerkezet nyilvántartása
35-37
2.2.1.1.5 A közlekedési hálózat nyilvántartása
37-38
2.2.1.1.6 A környezeti elemek nyilvántartása
38
2.2.1.2 A településklíma jellemzői
38-46
2.2.1.2.1 Sugárzási viszonyok
39
2.2.1.2.2 Hőmérséklet
39-40
2.2.1.2.3 Szélviszonyok
40
2.2.1.2.4 Csapadékviszonyok
40-42
2.2.1.2.5 Levegőminőség
42-46
2.2.1.3 A morfológiai és talajtani jellemzők
47-51
2.2.1.4 A felszíni és a felszín alatti vízrendszerek jellemzői
51-55
2.2.1.4.1 Felszíni vizek
51-53
2.2.1.4.2 Felszín alatti vizek
53-54
2.2.1.4.3 Vízhasználatok
54-55
2.2.1.5 A természeti környezet jellemzői
55-57
2.2.2 A települési környezet tisztasága
57-58
2.2.3 A csapadékvíz-elvezetés
58
2.2.4 A kommunális szennyvízkezelés-, -gyűjtés, - elvezetés, -tisztítás
58-59
2.2.5 Kommunális hulladékkezelés
59-60
2.2.6 Lakossági és közszolgáltatási eredetű zaj-, rezgés- és légszennyezés elleni védelem
60-61
2.2.6.1 Zaj- és rezgésszennyezés elleni védelem
60-61
2.2.6.2 A légszennyezés elleni védelem
61
2.2.7 Helyi közlekedésszervezés
61
2.2.8 Az ivóvízellátás
61-62
2.2.9 Az energiagazdálkodás
62-63
2.2.10 A zöldterület-gazdálkodás
63
2.2.11 Rendkívüli környezetveszélyeztetés elhárítása és a környezetkárosodás csökkentése
63-64
3. A települési önkormányzatok környezetvédelmi feladatai
65-98
3.1 A települési környezet tisztasága
66-68
3.1.1 A köztisztaság fenntartása
66
3.1.2 A talaj- és talajvízvédelem
66-68
3.1.3 A felszíni vizek védelme
68
3.2 A csapadékvíz-elvezetés
68-69
3.3 A kommunális szenyvízkezelés, - gyűjtés, - elvezetés, - tisztítás
69-74
3.3.1 Házi szennyvizek tisztítása és elhelyezése
70-71
3.3.2 Ipari szennyvizek előtisztítása és elhelyezése
71-72
3.3.3 A közműves szennyvízelvezetés és tisztítás feladatai
72-73
3.3.4 Védőterületek, védőtávolságok érvényesítése
73
3.3.5 Fejlesztési koncepció kialakítása
73-74
3.3.6 Önkormányzati rendelet kibocsátása
74
3.4 kommunális hulladékkezelés
74-75
3.4.1 A hulladékok mennyisége és minősége
75-78
3.4.1.1 Települési szilárd hulladékok
75-77
3.4.1.2 Települési folyékony hulladék
77-78
3.4.2 A hulladék termelő feladatai
78-79
3.4.3 A hulladékgyűjtés és szállítás közszolgáltatási feladatai
79-80
3.4.4 A közszolgáltatás kialakítása és működtetése
80-81
3.4.5 Hulladékkezelés, -hasznosítás és -elhelyezés feladatai
81-83
3.4.5.1 Települési szilárd hulladékok
81-82
3.4.5.2 Települési folyékony hulladék
82-83
3.5 Lakossági és közszolgáltatási eredetű zaj-, rezgés- és légszennyezés elleni védelem
84-88
3.5.1 Zaj-és rezgésszennyezés elleni védelem
84-86
3.5.2 A légszennyezés elleni védelem
86-88
3.6 Helyi közlekedésszervezés
88-91
3.7 Az ivóvízellátás
91-92
3.8 Az energiagazdálkodás
92-94
3.9 A zöldterület-gazdálkodás
94-95
3.10 Rendkívüli környezetveszélyeztetés elhárítása és a környezetkárosodás csökkentése
95-98
4. A feladatok végrehajtásának feltételei
99-106
4.1 A települési környezetvédelmi program (TKP) összellLítása és végrehajtása
99-100
4.2 Intézményi és társadalmi együttműködés
100-103
4.3 Gazdasági megalapozás
103-105
4.4 Oktatás és ismeretterjesztés
105-106
Irodalomjegyzék
107