Amortizáció és felhalmozás

Az állótőke újratermelését, benne az amortizáció szerepét az elmélet fejlődésén keresztül vizsgálhatjuk. A közgazdasági gondolkodásban a 18. század közepétől fedezhetünk fel az álló- és forgótőke elhatárolására, valamint az állótőke pótlására utaló nyomokat. Először a fiziokraták munkáiban kezdődik az üzemi forgótőke /avances annuelles/ megkülönböztetése az állandó tőkétől /avances primitives/. Marx A Tőke második kötetében lényegretörőnek minősíti Quesnay megkülönböztetését mivel ő a termelőtőke két elemének különbségét a késztermék értékébe való bekerülés eltéréseként ábrázolja.A termelő tőke bizonyos része egy év alatt, másik része pedig hosszabb idő /tíz év/ alatt térül meg. Quesnay a különbségeket magából az újratermelési folyamatból és annak szükségszerűségéiből vezette le. Ahhoz, hogy ez a folyamat folytonos legyen, az évi termék értékéből az évi előlegek értékét évente teljesen pótolni kell, a befektetett tőke értékét viszont csak apránként, úgyhogy azt csak évek során kell teljesen pótolni és ezért teljesen újratermelni. Marx ugyanitt arra is utal, hogy a későbbi fiziokraták az említett előlegeket /avances/ egyre gyakrabban tőkének nevezik. Mindazonáltal figyelemre méltó R. Meek megjegyzése a fiziokraták műveit feldolgozó munkájában. Ő az avances annuelles és avances primitives kategóriákat "annual advances" és "orlginal advances" kifejezésekkel jelöli, kiemelve, hegy nagy a csábítás az említett fogalmakat "working capital" és "fixed capital" modem ekvivalensekkel helyettesíteni tudva azt, hogy a teljes azonosság aligha feltételezhető.