Fényes Ösvény, Szürke Farkasok, Fekete Szeptember : A nemzetközi terrorizmusról

"Ha Carlos bandája a nemzetközi terrorizmus példája, akkor transznacionálisnak nevezhetjük, hiszen a lodi vérfürdőt elkövető 3 japánt Libanonban képezték ki, NSZK-papírokkal rendelkeztek, francia reptérről indultak, és csehszlovák fegyverrel gyilkoltak - Izraelben; s az egység vezetője, a mészárlást túlélő Kozo Okamoto a szíriai hadsereg alezredese volt (aki egyébként 1971. március 12-én a Japán Vörös Hadsereg árulással vádolt 12 tizenéves tagját hidegvérrel lemészárolta)." | Jóllehet a nemzetközi terrorizmus csak mintegy két évtizede lépett látványos módon a világpolitika színpadára, sok évezredes jelenségnek tekinthetjük, amelyet államok, szervezetek, csoportok és egyének egyaránt alkalmaztak (mindennek ellenére a terrorizmus - mint jogi kifejezés - alig idősebb fél évszázadnál). Eszköztára széles körű, és mai formájában kihívást jelent a nemzetközi kapcsolatok rendszerére. Nemcsak a légi közlekedés biztonságát veszélyezteti, nemcsak nemzetközi feszültségeket fokozó akciói vannak, hanem akadályokat gördít a diplomáciai kapcsolatok, sőt az államok közti normális együttműködés elé is, s a világpolitika azon jelenségeinek sorába tartozik, amely nemcsak megütközést kelt, hanem szinte mindig, minden megnyilvánulásában erős érzelmi hatást vált ki. Ugyanakkor vitákat provokál, mivel - különösen a fejlődő világban - az elkövetett terrorista akciókat gyakran mint hőstetteket tüntetik fel, máskor pedig a nemzeti-gyarmati felszabadító mozgalmak jogos küzdelmét vonják a terrorizmus fogalma alá. Bár a terrorcselekmények módszerei hasonlóak, okai és célkitűzései rendkívül különbözőek. Éppen ezért nem lehet egységes - világméretű vagy akár csak regionális - mozgalomról beszélni, csupán olyan nemzeti keretek közt szerveződő, ideológiai-politikai szempontból különböző formációkról, amelyek között - esetenként, gyakran tudatosan szervezetten - államhatárokon átnyúló együttműködés is kialakul(hat). Ma már egyértelmű: jóllehet a terrorizmus igen gyakran baloldali, szélsőbaloldali jelenségként bukkan fel (pontosabban: annak nevezi magát), nemcsak a baloldalhoz nincs köze, hanem - alkalmazott verbalizmusa, gyakran szélsőségesen imperialistaellenes demagógiája ellenére - még a (klasszikus) baloldalisághoz sem. Végeredményben azt mondhatjuk: amennyire a szélsőjobboldali terrorizmus a fasiszta, neofasiszta pártokat segíti, úgy az ultrabal akciói ártanak, kárt okoznak a polgári demokráciák legális baloldali mozgalmainak, de mindenekelőtt a kommunistáknak. Olyan, a maoisták által ideológiai szintre emelt harci jelszó alkalmazása, mint hogy a szocializmus nem győzhet, csak fegyveres úton, és minden más út a forradalom elárulását jelenti, több mint megtévesztő. Emellett azt is állítják, hogy a polgári demokrácia formális jogokat biztosít csupán, és hogy a fejlett kapitalista országok nem képesek enyhíteni a proletártömegek nyomorát stb. Az ezen elvek mellett alkalmazott terrorjuk célja egyrészről a hatalmat olyan válaszlépésekre kényszeríteni önvédelme érdekében, amelyek valóban csorbítják a demokratikus jogokat (így kényszerítve ki a katonai diktatúra bevezetését), másrészről meggyűlöltetni a tömegekkel a szocialista- kommunista rendszereket.