75 éves a forint

Hetvenöt évvel ezelőtt, egy pusztító hatású hiperinfláció után új fizetőeszköz váltotta fel hazánkban a második világháború után elértéktelenedett pengőt. Ezt megelőzően ádáz viták dúltak a döntéshozók között arról, hogy mi legyen az 1946. augusztus 1-jén bevezetendő magyar pénz elnevezése. A javaslatok egyike a tallér volt, emellett szóba került a máriás is, ám a végén az évszázadokon át értékálló, egykori magvar aranypénz nevére, a forintra esett a választás. Nem véletlenül, hiszen hetvenöt évvel ezelőtt elsősorban stabil és biztonságos fizetőeszközre vágyott a vásárlóértéküket szinte pillanatok alatt elvesztő, sohasem látott nagyságú összegeket, csillagászati kutatásokban használatos számokat felvonultató, semmire sem jó bankjegyekbe belefáradt ország. A biztonságos pénznemre pedig használható példát mutatott a történelem: Károly Róbert 1325-ben született aranyforintja, amely olyan rangot és értéket képviselt. hogy nemcsak a Magyar Királyságban, hanem a korabeli Európa számos országában is fizettek vele. Miközben a magyar forint bevezetésének hetven-ötödik évfordulóját ünnepeljük, azt is tudnunk kell tehát, hogy az a pénz, amivel ma naponta fizetünk, immáron közel hétszáz esztendeje egyszer már képviselt egy erős és gazdag országot. Károly Róbert liliomos aranyforintja abban az időszakban került ki a pénzverdéből, amikor a Magyar Királyság a középkori aranytermelő nagyhatalmak közé tartozott. E körben is meglehetősen előkelő helyen voltunk, hiszen mi hoztuk felszínre az európai aranykincs öthatodát és a világtermelés egyharmadát. Ez egyes időszakokban évente nagyjából ezer kilogramm nemesfémet jelentett, ami a jelentős aranylelőhelynek számító Csehország vagy Szilézia kitermelésének tízszeresét is kitette. Szinte alig volt az európai kincsestárakban és forgalomban akkoriban a magyaron kívül más arany. Nem csoda hát, hogy a forint megbecsült pénz volt, egy erős európai középhatalmat képviselt.