Első óvodáink életéből

A neveléstörténeti írásoknak - ritka kivétellel - jellemző vonása, hogy mintegy megállnak az iskola, a különböző oktatási-nevelési intézmények. kapujánál. Bemutatják a kort jellemző társadalmi-gazdasági körülményeket, az oktató-nevelő munkát meghatározó eszmetörténeti mozzanatokat, vázolják a követelményeket, amelyeket különböző társadalmi erők az intézmények elé állítanak, de a falakon belül folyó élet bemutatására ritkán és akkor is inkább epizodikusán térnek ki. Nagyjában-egészében hasonló a helyzet óvodatörténeti irodalmunkban is, jóllehet a legelső hazai kezdemények sem nyúlnak másfél évszázadnál sokkal távolabbi múltba. Budán a Krisztinavárosban, édesanyja Mikó utcai házában 1828. június 1-én nyitotta meg csendben Brunszvik Mária Terézia grófnő első, kisgyermekeknek szánt nevelőintézményét, ahogy a neveléstörténet számon tartja, az első magyarországi óvodát. 1829. március 9-én kezdte meg működését a következő hasonló rendeltetésű intézmény a budai Felsővárosban, immár előkelő közönség részvételével. Tíz nappal később került sor a lipótvárosi, majd június 13-án a vízivárosi intézet megnyitására. A vidéki városok közül Besztercebánya és Pozsony után 1832. november 1-én Nagyszombat követte a példát. A neveléstörténet helyesen ítél. Valóban új, jelentőségében máig növekvő nevelőintézmény, az óvoda születésének időszaka volt ez. Akkor is, ha az „óvoda” szót maguk az alapítók és közreműködők ebben az időben még nem is ismerték.1 Nem voltak azonban óvodák ezek az intézetek a fogalom későbbi tartalmának értelmében sem: a foglalkozások anyagában és az alkalmazott eljárások tekintetében egyaránt' inkább a korabeli iskolákat mintázták. Erre indította az alapítókat az angliai kisgyermekiskolák irodalom közvetítette példáján kívül főként az a körülmény, hogy nem tudhatták, a növendékek közül hányan jártak majd 6-7 éves korukat követően is még tanító keze alá. Az itt működő tanítókat pedig erre késztethette mindenekelőtt az a tény, hogy más példát, mint a hagyományos iskoláét, maguk sem ismertek. Ezzel együtt kezdettől fogva fontos szempont volt létrehozásukban, hogy a munkával elfoglalt szülők magukra maradó aprócska gyermekeit az őket fenyegető bajoktól, veszedelmektől megóvják. Történetileg szabatosabb tehát, ha ezeknek az első éveknek az „óvodáit” kisgyermekiskoláknak, vagy az egykorú magyarországi szóhasználathoz.szorosabban igazodva kisgyermeké óvó- és képzőintézeteknek, óvóiskoláknak nevezzük, illetve - amennyiben a szövegkörnyezet a félreértést kizárja - egyszerűen iskolának, intézetnek mondjuk. A történeti hűség azt is megköveteli azonban, hogy rámutassunk: már ebben az időben is voltak a mozgalomnak olyan képviselői, akik felismerték a formálódó intézmény fokozatosan kibontakozó sajátos, életkor megszabta nevelési feladatát, iskolára előkészítő funkcióját.