Bevezetés az irodalomtudományba

Az irodalomtudomány nem az irodalmi művek mint tárgyak tudománya, hanem azokat az olvasási stratégiákat dolgozza ki rendszeres eljárássá, amelyek a lehető leghatékonyabban juttatnak el valamilyen típusú irodalmi jelentéshez, összefüggéshez, illetve - gyakran ellenállást keltve — megmutatják olvasási lehetőségeink határait. Az irodalomtudomány irányzatai egyre újabb létértelmet teremtő artikulációk, szubjektív viszonyok által kiváltott változó beszédmódok, olvasási módok. Hátterükben az áll, hogy az új műalkotások új értelmezési formát teremtenek, nyomukban, hatásukra a korábbi műveket is újra és új módon lehet olvasni. Szigorú értelemben vett egységes irodalomtudomány nem is létezik, nem is létezhet, csak az irányzatok, tendenciák sorát, a plurális olvasási módok laza terepét nevezzük „tudománynak”, pontosabban irodalomtudományoknak. (...) Az irodalommal és kultúrával hivatásszerűen foglalkozó szakember tudását megalapozó általános elvekről, értelmezési eljárásokról szól ez a könyv. A kultúráról is, hiszen annak jelentős része írott nyelven keresztül adott, de a nem nyelvi, hanem vizuális vagy hangi közegben közvetített, önmagunkról, a világban elfoglalt helyünkről, lehetőségeinkről szóló művek, produktumok is hátterükben, mélyükben nyelvi természetűek. Az irodalomról való gondolkodást, az irodalom rendszerezett, következetes eljárásmódokat alkalmazó vizsgálatát végző diszciplína, az irodalomtudomány ezért lehetett, persze mindig változó formában, több száz éven át meghatározó jelentőségű a kultúra megértésében, közvetítésében. Látni fogjuk: a jelenkori irodalomtudomány ráadásul olyan általános elveket, befogadási folyamatokat tett középponti problémájává, sőt működésének modelljévé, amelyek bizonyos jelenkori irányzataiban mintegy „kultúrásították”, egy átfogóbb, az irodalmin túlmenő gondolkodásmóddá változtatták diszciplínánkat. Egyáltalán nem magától értetődő azonban az, hogy egy irodalomtudományi bevezető hogyan nézzen ki, miről szóljon. Nem mintha szakmánk bonyolultabb lenne a többinél, hanem azért, mert más természetű. Az irodalomtudomány alapvonalait összefoglaló könyvek két nagyobb típusba sorolhatók. Az egyik megpróbálja meghatározni azokat a legfontosabb elemeket, típusokat és jellemző folyamatokat, amelyek az irodalom tanulmányozása során felmerülnek, amelyek az irodalmiságot hordozzák, jellemzik. Ez a logikája a természettudományi bevezető könyveknek is, melyek a tárgyterület meghatározott részeivel kapcsolatos legújabb tudást foglalják össze. Az irodalom kapcsán az ilyen munkákat poétikáknak nevezik, általában áttekintik az irodalmi nyelvi sajátosságait, a jellemző irodalmi típusokat, műnemeket, a legfontosabb verses formákat, az irodalmiság tényeit. A „Bevezetés a poétikába” típusú összefoglalók azonban elkerülhetetlenül szembesülnek azzal a problémával, hogy többféle, egyaránt érvényes poétika írható. Egymástól eltérő, de önmagában koherens, nem cáfolható poétikai rendszerrel (irodalmiság fogalommal és irodalomalkotó komponensekkel) dolgozik a filológus, a formalista avagy éppen a strukturalista. Mindegyik pontosan és hitelesen meghatározza ugyan, hogy például mi a metafora, de mindenki másként beszél erről a poétikai jelenségről.