A magyar sajtó története I.

Korunkban a kutatás gyakran komplex módon, együtt vizsgálja valamennyi média törvényszerűségeit, sőt van olyan kutatási irány („publicisztikatudomány”), amely vizsgálata tárgyai közé bevonja mindazokat a nyilvánossággal kapcsolatos jelenségeket, amelyeknek valamilyen publicisztikai jelentősége van (pl. a szónoki beszéd, színház, film, plakát stb.). Természetesen ezen újabb kutatási módszerek sem zárják ki, hogy az egyes tömegkommunikációs eszközök - médiák - történetével továbbra is önállóan foglalkozzunk, hiszen a „hagyományos” sajtó - a hírlap és a folyóirat - története századokkal korábban elkezdődött. A hírlap vagy újság és a. folyóirat meghatározása helyett inkább legjellegzetesebb tulajdonságaira szoktak hivatkozni. Ezek közül a legfontosabbak: az aktualitás, a nyilvánosság vagy publicitás, az időszakosság vagy periodicitás és a tartalom sokrétűsége, univerzalitása. A hagyományos sajtónak e sajátosságai történetileg alakultak ki, de a rendszeres újság megjelenésekor már mind megvoltak. Az újság és a folyóirat kezdettől fogva sajátos kiadványtípus volt, melynek jelentős társadalmi szerepét és befolyását korán felismerték. Már a 18. századtól kezdve foglalkoztak velük tanulmányok és egyetemi kollégiumok keretében, majd a 19. században a sajtótörténet a történettudomány, illetve a művelődés-történet és az irodalomtörténet egyik segédtudományává vált. A 20. században, a sajtó jelentőségének fokozottabb felismerése és a tömegkommunikációval kapcsolatos kutatások kibontakozása idején a sajtótörténet is önállósult, és az egyes nemzeti sajtótörténetek már nem csupán történeti, irodalom-történeti forrást láttak a hírlapokban és folyóiratokban, hanem öntörvényű, jelentős intézményrendszert, amelynek a társadalom életében a történelem folyamán betöltött szerepét érdemes önállóan is vizsgálni. A következőkben mi is ilyen igénnyel tekintjük át a magyar sajtó történetét. Természetesen hírlap- és folyóirat-irodalmunk is szorosan kapcsolódott az európai sajtó történetéhez, hiszen ha késésekkel is, de annak részeként bontakozott ki. (...) Az időszakosan megjelenő és a sajtó többi sajátosságával is rendelkező újságok csak a nyomdászat feltalálása után másfél évszázaddal, a 17. század elején tűnnek fel és válnak általánossá Európában. Voltak azonban már korábban is olyan jelenségek, amelyeket a rendszeres sajtó előzményei között szoktak emlegetni. Ilyen előzménynek számít a középkor alkonyán és a reneszánsz korában Európa egyes országaiban meghonosodott kéziratos újság. Az első ilyen újságlevelek (News letters) Angliában terjedtek el a 13. században, általuk a vidéki főnemesek az udvari élet és a politika eseményeiről tájékozódhattak. A kéziratos hírszolgálat valóságos iparággá vált, 1275-ben már királyi rendelet tiltotta a hamis hírek közlését. E hírközlő levelek a későbbiek során főként Olaszországban és Németországban terjedtek el uralkodók, kereskedők, városi polgárok körében. Velencében 1536 körül jelentek meg először, és már a nyilvánosság számára árusították őket egy "Gazetta" nevű pénzegységén. Innen kapta az olasz levélújság az "Aviso"mellett a „Gazella"nevet, mely számos nyelvben az „újság" jelentéseként honosuk meg. A kéziratos újságok gazdasági, kereskedelmi és politikai híreket közöltek. Gyakran felhasználták az uralkodók is a számukra kedvező hírek továbbítására. V. Pius és utóda, XIII. Gergely pápa több ízben is fellépett az egyházat támadó újságlevelek ellen. Németország területén Augsburgban volt a kéziratos hírszolgálat központja: 1615-ben hét, iparszerűen újságírással foglalkozó polgár működött a városban. Innen származik a legjelentősebb egykorú újságnak az osztrák nemzeti könyvtárban 27 kötetben fennmaradt gyűjteménye a 16-17. század fordulójáról, az ún. Fugger-Zeitung. A Fugger család - amely a világpiacnak egy ideig korlátlan ura volt - kéziratos újságleveleit kereskedelmi információk érdekében fejlesztette ki. Míg a többi kéziratos újság a postamesterektől kapta a híranyagot, a Fuggerek saját kereskedelmi megbízottaiktól értesültek az új hírekről.