A görögség és az irracionalitás

Irracionális viselkedés nyilván minden kultúrában, minden embernél előfordul. Dodds könyvében azt vizsgálta, hogy a görögség különböző korszakaiban hogyan viszonyult az irracionalitás különböző megnyilvánulásaihoz, milyen nyelvet teremtett az irracionalitás megközelítéséhez, milyen fogalmi apparátusokat dolgozott ki, hogy megmagyarázza a racionálisan megmagyarázhatatlant. Könyvét tűnődéssel zárja: mi lehetett az oka, hogy egy racionalizált világkép kialakításának küszöbén a görögség visszahőkölt, és egy káprázatos szellemi fejlődés után váratlanul mélységes szellemi terméketlenségbe hanyatlott vissza? Dodds szerint ennek pszichológiai magyarázata talán a szabadság rettenetében rejlik. | Ez a könyv egy előadássorozaton alapszik, melyet Be-keley-ben volt szerencsém tarthatni 1949-ben. Ez itt lényegileg változatlanul, bár némiképp kiegészítve jelenik meg. Eredeti hallgatóságomban sok antropológus és más olyan tudós is volt, aki nem rendelkezett speciális szakismeretekkel az ókori görögségről; remélem, hogy az előadások a mostani formájukban is érdekelhetik a hasonló beállítottságú olvasóközönséget. Ezért aztán gyakorlatilag a főszövegben előforduló összes görög idézetet lefordítottam, és átírással adtam meg azokat a fontosabb görög kifejezéseket is, amelyeknek nincs igazi angol megfelelőjük. Amennyire lehetséges, igyekeztem a szöveget nem megterhelni a részletkérdésekre vonatkozó szakmai vitával, hiszen az ilyesmi nem jelenthet sokat a vitatott nézeteket nem ismerő olvasónak, és igyekeztem ellenállni a hivatásos tudós számára oly vonzó melléktémák csábításának is, hogy a főtémát annál egyszerűbben fejthessem ki. Az efféléből a jegyzetek nyújtanak válogatást, ahol is megpróbáltam röviden - ha lehetett, csak az antik forrásokra vagy a modern elemzésekre utalva, de ha szükséges volt, érveléssel is - bemutatni, min alapulnak a főszövegben megfogalmazott vélekedések. A nem klasszika-filológus olvasót óva inteném attól, hogy a könyvet görög vallástörténetként vagy akár a görög vallásos eszmék és érzések történeteként olvassa. Az ilyen olvasás alapvetően félrevezető lehet. Azt vizsgálom, hogy az egymást követő korszakokban miként értelmezte a görög gondolkodás az emberi tapasztalat egy bizonyos fajtáját. Ez a fajta tapasztalat kevéssé érdekelte a XIX. századi racionalizmust, de kulturális jelentőségét ma már általánosan elismerik. Az itt összegyűjtött adatok az ókori görögség lelkivilágának fontos és viszonylag kevéssé ismert aspektusát világítják meg. Egy dolog egyetlen aspektusát azonban nem szabad összetéveszteni a dolog egészével.