A giccs

Az egyik értelmező szótár így határozza meg a giccset: „A giccs látszólagos művészi alakítás, amely kellemes érzeteket keltő tartalmi (erotikus, politikai, vallásos, szentimentális) elemekkel pótolja a hiányzó formálóerőt.” Ludwig Giesz szerint, aki eddig a legátfogóbb könyvet írta e témáról, a giccs szó használata igen helyénvaló „művészeti szemét” értelemben. Hermann Broch úgy véli, hogy a „giccs nem silány művészet, hanem különálló, éspedig zárt rendszer, amely idegen testként ül a művészetek zárt rendszerében, vagy ha úgy tetszik, mellette helyezkedik el”. Ezen kívül a giccs „hazugság, amely ... arra az emberre hullik vissza, akinek ilyen hazug és szépítő tükörre van szüksége, hogy benne magára ismerjen”. Gillo Dorfles és szerzőtársai úgy látják, hogy a giccs mindinkább korunk tipikus megnyilvánulásává vált, olyan hatalomra tett szert, amellyel bajosan lehet szembeszegülni. Kórokozója behatol életünk minden területére, hogy alattomos hatását kifejtve emberi tartásunkat, hiteles értékeinket ássa alá. E könyv célja, a szerzők bevallott szándéka szerint, hogy felébressze „a giccsesség bűntudatát” minden olvasójában, és még ha olykor szélsőséges nézeteivel kicsit elbizonytalanítja is, elgondolkodtassa, és képessé tegye arra, hogy meglássa az olcsó hazugságot és a pöffeszkedő szemfényvesztést életünk sok-sok területén. Gillo Dorfles a nemzetközi esztétikai irodalom jól ismert olasz képviselője, több modern művészettel foglalkozó monográfia és esztétikai-szociológiai mű szerzője. „Lehetséges, hogy mindinkább olyan etikai-esztétikai időszakba jutunk, amelyben a giccs diadalának leszünk tanúi? Sok körülmény ezt látszik alátámasztani: a művészeti s a művészet szférája alatti megnyilvánulások a vizuális művészetek, az építészet, az ipari formatervezés, a lakberendezés terén mintha csakugyan megindultak volna ezen a lejtőn: mindinkább észrevehető az ízlés hanyatlása, s ez etikai-társadalmi hanyatlással jár együtt. Ezen persze nem az »erkölcsi felfogás« hanyatlása értendő, hanem az individuumnak az autonómiához és az emberi tartáshoz való Viszonyulásáé. Jó néhány újabb művészi megnyilvánulás határozottan az emberi személyiség le-alacsonyodása felé fordul: szado-mazochisztikus elemeket használ fel olyan expresszív hatások elérésére, amelyek végezetül egyértelmű giccsatmoszférává állnak össze. így két szélső ponthoz érkezünk: a műveletlen és felkészületlen kispolgári (vagy akár nagypolgári) »ízléstelenséghez«, s a látszatra előítéletektől mentes, polgárellenes, ám etikailag végeredményben giccses »rafinált ízléshez!!. ... Csak ha kiküszöböljük társadalmunkból a »giccsembert«, vagyis megszüntetjük az elsődleges okokat, amelyek a polgári társadalmat giccstársadalommá teszik, akkor reménykedhetünk nemcsak a társadalmi jobbulásban, de az ízlés általános javulásában is.”