Műszaki innovációk sorsa Magyarországon

Hérodotosz egyiptomi utazása nyomán számos érdekes néprajzi megfigyelésről is számot ad. Többek között ezeket írja: az emberek (Hellászban) úgy szőnek, hogy a vetüléket felfelé verik be, Egyiptomban azonban lefelé." (П. 35.) Ezt más hasonló eltéréssel egyetemben kuriozitásnak véli, jóllehet a két eljárás alapvető műszaki szintkülönbséget árul el. A görögök még az ősi nehezékes szövőszéket alkalmazták, az egyiptomiak lánc- és áruhengerrel ellátott, korszerűbb állványon — mely római időkben tela recta néven az egész birodalomban elterjedt —, már nagyobb termelékenységgel dolgoztak. Egy másik görög, Pütheász vagy kétszáz évvel később Britanniában járt és — Diodórosz tanúsága szerint—úgy tapasztalta, hogy az ország lakosai „megőrizték kezdetleges életmódjukat. Olyan harci szekereket használnak, amilyeneket a görög hősök alkalmaztak állítólag a trójai háborúban." Ez már minősítés: a lekicsinylés az elavult haditechnikának szól. Más aspektussal találkozunk a népvándorlást követő évszázadokban. Egy ismeretlen itáliai szerző 10. századi „Heraklius" című műszaki traktatusában nosztalgikusan emlékszik vissza a rómaiak technikájára: „Ki győzné felkutatni mindazt, amit ezek a tehetséges, óriási értelemmel megáldott kézművesek feltaláltak?" Egy lehanyatlott kultúrával szembeni kisebbrendűségi érzés nyilatkozik meg fejtegetéseiben. Még világosabbá válik ez egy fél évezreddel később élt kiváló államférfi, Besszárion kardinális levelében, aki 1444-ben — Konstantinápoly eleste küszöbön áll — azt tanácsolja az utolsó bizánci császárnak, küldjön fiatalembereket Nyugat-Európába, hogy megtanulják, miképpen kell „vízerővel deszkát fűrészelni, fújtatókat működtetrú". Ez már tudatos műszaki fejlesztési szándék, technológiai transzfer kísérlet. Utolsónak álljon itt Cardano állásfoglalása, aki büszke öntudattal vallja kora technikájának felsőbbrendűségét az ókor sokak által magasztalt teljesítményeivel szemben. „Egy egész könyv sem lenne elegendő annak felsorolására, amit a középés újkor alkotott, és amit az antik világ nem ismert: kályha, harang, kengyel..." Ettől fogva a nyugat-európai kultúra fölénye műszaki vonatkozásban nemcsak az antik korral, hanem a környező és távoli országokkal szemben tudatossá válik. A gyarmatosítás könnyű és gyors sikerei megerősítik a hódítók önbizalmát. Felülről ráerőszakolt modernizációval igyekeznek a leigázott és elmaradott népeket „magasabb szintre" emelni, ami hittérítést, analfabetizmus elleni harcot, új jogrendszert és sok mást jelentett, de — a legújabb idők COCOM listáiig — mindig is elzárkóztak a korszerű technika teljes mértékű átadásától. Helyesen érzékelték, hogy politikai hegemóniájuk nem a felépítményen, hanem az alapot determináló műszaki-gazdasági fölényen nyugszik.