Bibliográfiai válogatás a középkori egyetemes történelem tanulmányozásához (1968-1982)
Szerző: Fischerné Dárdai ÁgnesCím: Bibliográfiai válogatás a középkori egyetemes történelem tanulmányozásához (1968-1982)
Megjelenési adatok: JATE, Szeged, 1983.
A PTE Egyetemi Könyvtárának honlapja már évek óta egyre bővülő bibliográfia- és repertórium-gyűjteménnyel rendelkezik (http://www.lib.pte.hu). E gyűjtemény kezdeményezője dr. Hernádi László Mihály ny. főigazgató volt, aki a korábban papírformátumban és kis példányszámban megjelentetett, de nagy érdeklődésre számot tartó bibliográfiáit és repertóriumait szorgos és szisztematikus munkával webes megjelenítéssel vitte a könyvtár honlapjára. Jelen bibliográfia is egy korábbi, 1983-ban megjelent, kis példányszámú kötet, csaknem 1100 tételt tartalmazó bibliográfia webes változata. Újbóli közreadását több dolog is indokolta. A 15 éves időszakot átfogó gyűjtés 6 rangos magyar folyóiratra és az e tárgyban megjelent könyvekre is kiterjedt. Lényeges változás, hogy az ismertetések szerzői, a fordítók, a szerkesztők és az összeállítók is bekerültek a névmutatóba – teljesebbé téve azt. A bibliográfia egész terjedelmében alkalmaztuk a diakritikus jeleket. Ezt a megoldást a hagyományos írógépek klaviatúrája annak idején nem tette lehetővé. Néhány 1968 előtti tételt a webes szerkesztés során töröltünk. Ezt a sorszámoknál feltüntettük. A jelzett kiegészítéseket és módosításokat dr. Hernádi László Mihály készítette el, míg az 1983-as kötet elektronikus változatát és a webesítést ő és Ambrus Attila József végezte. Munkájukat ezúton is megköszönöm. Az eredeti munka 28 éve, mindössze 200 példányban jelent meg. A honlapon lévő elektronikus változat összehasonlíthatatlanul nagyobb hozzáférést biztosít a kutatók és az érdeklődők számára, akiknek sikerekben gazdag, jó böngészést kívánunk. | Először 1980-ban adtunk ki hasonló címmel bibliográfiai összeállítást, hogy segítsük hallgatóink szemináriumi felkészülését. Ezt írtuk akkor bevezetőképpen: „Bibliográfiai összeállításunkkal elsősorban történelem szakos hallgatóink szemináriumi munkáját és vizsgára való jobb felkészülését kívántuk elősegíteni. Forgatása azonban szélesebb körben is hasznos lehet: az idegen nyelven tanuló hallgatók irodalomtörténeti, történeti ismereteit és tanulmányait is – úgy hisszük – segítheti. Különös gonddal fordultunk a levelező hallgatók felé: csak olyan folyóiratok anyagát vettük a kötetbe, melyek a legkisebb közkönyvtárakban is megtalálhatók.” Célunk ma sem több, ám úgy véltük, hasznos lesz, ha a folyóiratok mellett áttekintést adunk könyvkiadásunkról is. Az elmúlt években ugyanis rendkívül gazdag választékban jelentek meg a középkori egyetemes történeti tárgyú munkák – elsősorban fordítások –, amelyek ismerete és hasznosítása igen fontos lenne. Válogatásunk a Századok, a Történelmi Szemle, az Agrártörténeti Szemle, a Világosság, a Valóság és a Világtörténet tanulmányait, közleményeit, könyvismertetéseit és cikkismertetéseit az adott időszakban tekinti át. Emellett a Magyar Nemzeti Bibliográfia alapján az e tárgyban megjelent könyvek adatait is tartalmazza a bővített kiadás. Az első füzet hallgatók kollektív vállalkozása volt. Ezt az anyagot kritikusan felhasználva, a bibliográfiát dr. Fischerné dr. Dárdai Ágnes állította össze.
Kategóriák: Történelem, Bibliográfia
Tárgyszavak: Művelődéstörténet, Művészettörténet, Középkori Európa története
Formátum: HTML
Típus: könyv
Tovább a műhöz
Tárgyszavak: Művelődéstörténet, Művészettörténet, Középkori Európa története
Formátum: HTML
Típus: könyv
Tovább a műhöz
Share
Tweet