A római jog története és institúciói

Kevés tudományról mondhatjuk el, hogy tankönyvirodalma oly nagy múltra tekinthetne vissza, mint a római jogé. Már a Kr. u. II. század derekán megszületett ugyanis az első ránk maradt római jogi tankönyv, Gaius Institutiones c. műve, amely a római jog — és egyáltalán: a jog — oktatását máig érezhetően meghatározza. Többé-kevésbé ennek rendszerére épül a római jog később íródott összes tankönyve, így köztük az első magyar nyelvű tankönyv, HENFNER JÁNOS alkotása is, amely 1855—1856-ban látott napvilágot. Magyarországon az azóta eltelt több mint másfél évszázad során számos újabb munka gazdagította a római jog tankönyvirodalmát, amely ezért napjainkra egy értékes, többé-kevésbé folytonos hagyományt mondhat a magáénak. Ezt a hagyományt kívánja folytatni a jelen tankönyv is, jóllehet elődeitől több vonatkozásban jelentősen eltér. Az eltérések közül a legszembetűnőbb a tankönyv egyfajta „kettős természete”. Munkánk ugyanis egyfelől nagy vonalakban a magyar romanisztikai tankönyvirodalom immár klasszikus művén, BRÓSZ RÓBERT és PÓLAY ELEMÉR 1971-ben megírt és 1974-ben megjelent egyetemi tankönyvén alapul; másfelől viszont oly nagy mértékben különbözik tőle, hogy már inkább önálló alkotásnak tekinthető. Erre a jelenségre a nemzetközi gyakorlat számos példával szolgál, amelyek közül e helyütt csak kettőre szeretnénk utalni: DULCKEIT római jogtörténeti tankönyvének Schwarz, utóbb Waldstein, majd Rainer általi átdolgozására, valamint HONSELL, MAYER-MALY és SELB római magánjogi kézikönyvére, amely a KUNKEL nevével fémjelzett kézikönyvre támaszkodik. Tankönyvünk arculatát alapvetően meghatározza új címe: A római jog története és institúciói. Már ez is jelzi, hogy a római jog dogmatikájának részletes ismertetése (az ún. „belső történet”) mellett a korábbinál jóval nagyobb teret szenteltünk a római állam- és jogtörténet bemutatásának (ún. „külső történet”). Ezzel alapjaiban véve megőriztük a BRÓSZ—PÓLAY-tankönyv egyszerre történeti és dogmatikai jellegét, a hangsúlyokat azonban másképpen osztottuk el. A bővítések során a római jog institúcióinak a korábbinál részletesebb, a legfontosabb modern tudományos nézetekre is kiterjedő előadásán kívül nagy gondot fordítottunk a római jog továbbélésére. Annak érdekében, hogy a terjedelem ne lépje túl az ésszerű határokat, a korábbi tankönyvből mindazt elhagytuk, ami nem kapcsolódott szorosan a római joghoz. Emellett bizonyos alapvető, az ókorra vonatkozó ismereteket, amelyek kifejtése a rendelkezésünkre álló kereteket szétfeszítette volna, tudottnak tételeztünk fel. Kezdettől fogva az a szándék vezérelt bennünket, hogy az átdolgozás során formálódó új mű ne csak a római jog oktatását szolgáló tankönyv, hanem egyben olyan kézikönyv is legyen, amely a római jogról való részletesebb tájékozódás, sőt akár tudományos kutatás kiindulópontjául szolgálhat. Ennek jegyében nemcsak a tényanyagot gyarapítottunk, de a szakirodalmi hivatkozások mennyiségét is többszörösére növeltük. Munkánk így reményeink szerint azt a hiányt is pótolja, amely SZEMÉLYI Kálmán kézikönyv jellegű tankönyvének 1941-ben megjelent második kiadása óta a hazai romanisztikai irodalomban megmutatkozott.