Normalitás és patológia a gyermekkorban

A pszichoanalízis kialakulása óta, amikor azt a felfedezést tették, hogy "a hisztériások főleg visszaemlékezéseikben szenvednek" (Breuer és Freud 1893), az analitikusokat inkább foglalkoztatja páciensük múltja, mint jelen élményei, inkább a növekedés és fejlődés időszaka, mint az érett kor. Az élet korai történéseinek e tanulmányozása széles körben keltett olyan reményeket, hogy az analitikusok a gyermekkor szakértőivé válnak, még ha csak a felnőttek terápiájával foglalkoznak is. A lelki fejlődés ismeretétől, az egyént formáló külső és belső erők kölcsönhatásainak megértésétől várták, hogy automatikusan kompetensnek minősíti őket minden esetben, amikor a gyermek érzelmi stabilitása, vagy normál funkciói támasztanak kétségeket. A pszichoanalitikai munka legkorábbi szakaszát tekintve az irodalom áttekintéséből kitűnik, hogy kevés történt e remények beteljesítése terén. Abban az időben az erőfeszítések teljes mértékben ténymegállapításra, s annak a módszernek a tökéletesítésére irányultak, amely olyan új tényeket tárt fel, mint a libidinális fázisok (orális, anális, fallikus), az ödipusz- és a kasztrációs komplexus, infantilis amnézia, stb. Mivel e fontos felfedezések eredetüket a felnőttek analíziséből levont következtetéseknek köszönhették, a gyermekkori események rekonstrukciójának módszerét nagyra értékelték és egyre több olyan adat összegyűjtésére használták, amelyek ma a pszichoanalitikus gyermekpszichológia lényegét képezik. Ugyanakkor nem telt el egy-két évtized ebben a munkában, és számos analitikus szerző a ténymegállapítás határain túlra merészkedett, s az új ismereteket alkalmazni kezdte a gyermekkel szembeni viselkedésben. Az erre való kísértés szinte ellenállhatatlan volt. A felnőtt neurotikusok terápiás analízise hagyott kétségeket számos szülői és környezeti attitűd és hatás káros következményeit illetően, mint pl. a szexuális kérdésekben való őszintétlenség, irreálisan magas morális standardok, túlzott szigorúság vagy engedékenység, frusztrációk, büntetések vagy csábító viselkedés. Elérhető célnak tűnt, hogy a szülők felvilágosításával és a nevelés körülményeinek megváltoztatásával eltüntessék ezeket a veszélyeket a következő gyermek-generációból, s hogy ezzel - a neurózis megelőzését szolgálandó - létrehozzák azt, amit reménykeltőén "pszichoanalitikus nevelésnek" neveztek. Az e cél elérését szolgáló kísérletezést soha nem adták fel, bármilyen nehezen elérhetőnek és meghökkentőnek is tűntek néha az eredmények. Az ezeket a kísérleteket kísérő bizonytalanság nagy része elkerülhetetlen volt. Abban az időben lehetetlen volt teljes betekintést nyerni az ösztönök, indulatok, tárgykapcsolatok, Én-szervezettség, Én-funkciók és Én-védő mechanizmusok, internalizációk és ideálok, az Ösztönén és az Én egymástól való kölcsönös függése és az ebből eredő fejlődési defektusok, regressziók, szorongások, kompromisszum-képzések és jellemtorzulások bonyolult hálózatában.