A hangképzés és zavarai, beszédzavarok

Ma a fül-orr-gégegyógyászat művelésében a funkcionális szemléletnek sokkal nagyobb a szerepe, mint a múltban bármikor. A működés megőrzésére és javítására való törekvés legkifejezettebben a fülészetben érvényesül. Az ember életében azonban a gége jó működése, a hangképzés is döntő jelentőségű. Nem elégedhetünk meg tehát csak a morfológiai elváltozásokkal járó vagy az életet is veszélyeztető kórképek gyógyításával. A látható morfológiai elváltozások nélküli megbetegedések különösen gyakoriak a gégészetben. Számos panasz forrásai lehetnek, megnehezítik a beteg társadalmi érintkezését, sőt gyakorta gátolják foglalkozásának gyakorlásában, és végül másodlagos morfológiai elváltozásokhoz is vezethetnek. A hangszalagok mozgásának, a hangképzésnek megismerése régi törekvés. Liston 1840-ben látta először a hangszalagokat egy megmelegített tükör segítségével. Manuel Garcia spanyol énektanár (1855) két tükör felhasználásával saját hangszalagjainak mozgását figyelte meg, hogy ezzel az énektanítást komolyabb elméleti alapokra helyezhesse. A múlt század ötvenes éveiben Türck (Bécs) és Czermák (Budapest) dolgozták ki a gége indirekt vizsgálatának ma is alkalmazott módszerét, és ezzel elindították a laringológia fejlődését. Miután a gégetükrözést a gyakorlatban is alkalmazták, a gége működését egyre alaposabban ismerték meg — kialakult a foniátria. A foniátria a hangképzés élettanával, kortanával, a funkciózavarok diagnosztikájával és kezelésével foglalkozó és a fül-orr-gégészetre épült tudományág. A fül-orr-gégészeten kívül azonban szorosan kapcsolódik a logopédiához is, melynek tárgyköre az ép és kóros beszédképzés, valamint az ezekkel kapcsolatos korrekciós módszerek és formák ismertetése.Éppen a szoros összefüggések, a funkcionális és morfológiai megbetegedések elkülönítő diagnosztikája feltétlenül szükségessé teszik, hogy mind a hang-, mind a beszédképzés zavara esetében először teljes fül-orr-gégészeti vizsgálat történjék, melyből nem maradhat ki a hallásvizsgálat sem. Ezt szükség esetén neurológiai és pszichiátriai vizsgálatokkal is ki kell egészíteni, és csak ezután kerülhet sor a foniátriai, illetve logopédiai reedukációra. Hazánkban elsősorban a gyógypedagógusok által eredményesen művelt logopédia fejlődött, míg a foniátria kissé háttérbe szorult, annak ellenére, hogy gégészeink között mindig voltak és vannak is kiváló művelői.