A jövő iskolája

A nevelés kérdésének állandó napirendre tűzése örvendetes jelenség; valójában nem egyéb ez, mint a társadalom behatóbb vizsgálatának egyik szükségszerű következménye. Midőn a gondolkodó elméket az a kérdés foglalkoztatta, hogy azon, ami nem jó, miképpen kellene változtatni, reá kellett a figyelemnek térülnie a nevelés ügyére is. Hallottunk lesújtó kritikát, láttuk mai iskolánkat a vádlottak padján, a boncolóasztalon, felvetődtek egészséges, de utópiaízű kívánságok, itt-ott történtek bátor újítások, bár szűkebb keretekben, de kialakult, kiforrott, egységes formát még nem tudtak a reformokból alkotni, tömérdek a függő kérdés, sok a szertelenség, s bizonyára még jó idő el fog telni, míg a jövőnek iskolája, az alsó- és középfokú, épkézláb testet ölt. Egy bizonyos: minden gondolkodó ember, aki neveléssel foglalkozik, a vajúdás és forrongás emez időszakában keres valamit, ami megvalósítható a sok újításból s bizonyára az cselekszik helyesen, aki már most a meglevő keretek közé belevisz egyet-mást s útját egyengeti annak a kívánatos újnak, mely a levegőben van s mely állandó megdöntéssel fenyegeti a most meglevőt. Én olybá nézem nevelésünk mai rendszerét, mint egy házat, melynek időről-időre új gazdái akadtak s a régi építésmóddal meg nem elégedvén, a háznak egyes részeit ledöntötték, azt újjal pótolták, de fundamentumát, mivelhogy szilárdnak ítélték, megbolygatni nem akarták. A latin nyelvű iskolát nálunk magyar nyelvű iskolává tették, az eleinte túlnyomóan humanisztikus iránytól lassankint a reális irány felé fordultak, a mostoha sorsban sínylődő testgyakorlást lényegesebb alkotó avagy inkább kiegészítő résszé tették, belevonták a művészi ízlés fejlesztését, kiküszöbölték mindenkire nézve kötelező voltából a gimnáziumokban a görög nyelvet s hova-tovább közelebb hozzák a középiskolát az élethez. Ennek nyilván szükségszerüleg s fokozatosan kellett történnie, mivel hogy minden újításnak szükségből kell kisarjadnia s mielőtt gyökeressé válhatnék, a régi gyökerek helyett új gyökereket kell a talajba eresztenie s az új gyökereknek mind mélyebbre kell a földbe hatolniok. A fejlődés törvényének alá van vetve minden : élőlény, tenyészet, intézmény egyaránt. Az iskoláknak is simulniok kell az emberekhez, mivelhogy az emberek kedviért vannak; ha az emberek lelki szükségei változnak, az iskoláknak is ezt a lelki szükségletet kell szolgálniok, tehát módosulniok kell. A hova-tovább mind erősebb hullámokat verő szociális kérdések belenyúlnak a társasélet minden rétegébe, ezek elől kitérni, ezekről tudomást nem venni egyszerűen nem lehet. Annyi volna ez, mint elzárkózni attól a levegőtől, amely minket körülvesz. Az üvegbura alatt kevés levegő szorul meg, ez alatt nincs élet s nekünk, akik az élet számára nevelünk, az iskola üvegburája alá levegőt kell bocsátanunk, meg kell ismertetnünk tanítványainkkal azokat az eszméket, amelyek reájuk készen várnak abban a társadalomban, melynek küzdő tagjai lesznek. Nos hát, ismertessük meg neveseinkkel a szociális érzést, neveljük ezt az érzést, csináljunk az új nemzedékből az élet küzdelmére alkalmas katonákat.