Terror

Miért hívunk bizonyos csoportokat terroristáknak, másokat szabadságharcosoknak? Hogyan lehet valaki egyik pillanatban terrorista, a másik pillanatban államférfi? Mi teszi a terroristákat olyan veszélyessé? Miért épp a terrorizmusnak szentelnek figyelmet az egyes kormányok, miközben az erőszak más formáira ügyet sem vetnek? A hidegháború elmúltával a liberális demokráciákat leginkább a terrorizmus fenyegeti, amelynek szervezetei minden kontinensen jelen vannak. Dél-Amerikában a Fényes Ösvény és az M-19, Európában a baszk és az ír szeparatisták, az ETA és az IRA, Ázsiában a szikhek és a Tamil Tigrisek, a Közei-Keleten pedig Abu Nidal és a Magyarországon is hírhedtté vált Carlos csoportjai. Conor Gearty, a Londoni King's College Polgárjogi Intézetének igazgatója a terrorizmus jelenségét számos megnyilvánulásában elemzi, az egyedi eseteket történelmi, politikai és társadalmi összefüggéseikben mutatja be. Nagy gondot fordít arra, hogy megkülönböztesse egymástól a tiszta terrorizmust, azaz a jelképes politikai föllépést, a gerillaháborúkat és az erőszak egyéb formáit. Részletesen szól arról is, milyen nagy árat kell a demokráciáknak fizetniük a terrorizmus legyőzéséért - ez talán a terror legkártékonyabb következménye. A Terror, ez a témát szinte enciklopédikus teljességgel tárgyaló, mégis minden kiagyalt kriminél izgalmasabb könyv hiteles beszámoló napjaink történelmének egyik legtitokzatosabb küzdelméről, amely iránt szomorúan aktuális volta miatt senki sem lehet közömbös. | A politíkai terror a modern világ csúf rejtélye. A terrorizmus tipikus példái a vendéglői pokolgépes merényletek, a lövöldözések repülőtéri várókban vagy az óriásgépek felrobbantása a levegőben. E válogatás nélküli támadások vagy azonnal megölik, vagy egy életre megnyomorítják ártatlan áldozataikat. E vérengzéseket az áldozatok számára ismeretlen és lényegtelen politikai célok nevében követik el, mégis a hátborzongató tervszerűség az, ami ezeket az eseményeket az országúti balesetektől vagy természeti katasztrófáktól megkülönbözteti. Ezek a szörnyűségek azért sikeresek, mert kénytelenek vagyunk odafigyelni rájuk. Minden gépeltérítésnél vagy emberrablásnál iszonyodó érdeklődéssel követjük nyomon a túszok sorsát. És nemcsak a tettek szörnyűséges voltán döbbenünk meg, hanem eltűnődünk az elkövetők személyiségén s az okokon, amelyek ilyen rémségekre indítják őket. Paradox módon a terrorcselekményeknek kedvez a fejlett demokráciák biztosította viszonylagos szabadság. Ezek a társadalmak arra törekednek, hogy politikai ambícióikat békés úton, szavazások révén érvényesítsék. Nemegyszer évszázadokat szántak rá, és számtalan emberéletet áldoztak, hogy kiszorítsák kultúrájukból és hagyományaikból a felforgató erőszakra irányuló hajlamot. A terroristák bombái és golyói olyan ajtókat tépnek fel, amelyekről a társadalom azt hitte, becsukta, sőt bezárta és elreteszelte őket.