A nő terei

A tanulmánykötet írásai kérdéseket fogalmaznak meg a nő helyéről a társadalom tereiben és a kulturális reprezentációk virtuális világában. A férfi és a nő az a kettő, amely kiadja az egyet, az embert. A nő és a férfi az ellentét és az egység, a küzdelem és a szerelem két ágense. Egymás nélkül nem lehetnek, de együtt- létük sem harmonikus: két, különböző szabályok, törvények szerinti világban, térben élnek. Szövegeimben a térmetafora gazdagon burjánzó lehetőségeit használom fel arra, hogy emocionálisan sokunk által megélt, de racionális nyelven nehezen megközelíthető tapasztalatokat közvetítsek. Az első csokorba olyan irodalmi művekkel foglalkozó írásaimat gyűjtöttem, melyek a férfiak és a nők tere közti határ átlépését tematizálják. A női és a férfi terek közti küszöb átlépése Virginia Woolf Orlandója számára a lehető legtermészetesebb mozdulat. Boldogan él a két tér határvidékén: a női és a férfi lét közötti átjárást emberi kiteljesedésként éli meg. Zinajda Gippiusz hősnői/hősei sajátos hasításban élik meg a két létezésmódot: a mindennapok világában nőként mozgó protagonisták alkotóként, férfiként definiálják magukat. A leszbikus coming-out regényekben a térmetafora - kilépés, átlépés egy másik dimenzióba - dramaturgiai szervező erővé válik. A kilépést az idegenként megélt otthoni térből Annemarie Schwarzenbach hőse visszavonhatatlan döntésként éli meg. Valami ellenállhatatlanul vonzza egy hirtelen kinyíló ajtó felé, de tudja, onnan nincs visszatérés. Radclyffe Hall protagonistája kitaszítottként él a nemek senkiföldjén, Gordon Agáta hősnőjét egyre gyorsuló körökben „pörgetik ki" egy ellenséges, ragadozókkal és vadászokkal teli erdőbe. Schnitzler Álomnovellája és a belőle készült Kubrick-film (Tágra zárt szemek) mindkét térben játszódik egyidejűleg: a férfi főhős botladozásait a fenyegető nagyvárosban feleségének álomban megélt tettei ellenpontozzák. A külső és a belső tér, a férfi és a nő világa között nyugtalanítóan nyitva maradt ajtó azonban a remény ígérete is: nem vagyunk egyedül, nem „vált útra belőlünk” másik „részünk”. A második tematikus egység a hatalom terébe lépő asszonyok sorsával foglalkozik. Két orosz politikusnő portréját vázolom fel: két feministáét, akik ezt a megnevezést magukra nézve mindig is elutasították. Sorsuk az oroszországi forradalom időszakában ívelt fel: Alekszandra Kollontaj a világ első női kormánytagja és nagykövete lett. Inessza Armand belső meghasonlottsággal küzdve fiatalon halt meg. A mai magyar politikusnőknek a médiában való megjelenését alapvetően nőiségük határozza meg: vagy eleve nemi alapon próbálják meg őket kitessékelni a politikai centrumból, vagy olyan kulturális reprezentációk képződnek körülöttük, amelyek tovább erősítik az előítéletes gondolkodást. Ezt mutatja Dávid Ibolyának és az MDF-nek a 2006-os választások két fordulója között a hazai médiában megjelenő képe. Az utóbbi évtizedekben sok nő került társadalmi kontrollfunkciót megtestesítő foglalkozásokba. Két ilyen csoporttal foglalkozom: katonanőket és református lelkésznőket kérdeztem szakmai identitásuk alakulásáról. A katonanőkkel és a lelkésznőkkel folytatott beszélgetéseim tapasztalata így fogalmazható meg: a nők ennek a hatalmi térnek mindeddig csak kis zugait hódították meg, lakták be. Egy írás a női magazinok által követett manipulációs stratégiákat vizsgálja.