Fiatalkorú bűnözők

A második világháborút követő évtizedben szerte a világon az érdeklődés előterébe kerültek a fiatalkori bűnözés kérdései. Szociológusok, pedagógusok, jogászok, közéleti személyiségek vitatkoznak e jelenség okairól, s ahány nyilatkozat, annyi eltérő vélemény, ellentétes, összeegyeztethetetlen álláspont. Hazánkban az utolsó fél évtizedben a fiatalkori bűnözés grafikonja örvendetes csökkenést mutat. A csökkenés összefügg a szocialista társadalmi viszonyok konszolidációjával s azokkal a preventív intézkedésekkel, amelyeket a kormány az 1956-os ellenforradalmat megelőző évek negatív tapasztalatainak elemzése alapján foganatosított. Mindez korántsem jelenti természetesen azt, hogy a fiatalkori kriminalitásnak hazánkban már nincsenek gyökerei. A csökkenés csak a fejlődés fő irányát mutatja, s arról tanúskodik, hogy a szocialista építés sikeres előrehaladása megteremti az ifjúság soraiban tapasztalható negatív tünetek leküzdésének lehetőségét. A lehetőségek realizálódása azonban — mivel a fiatalkori bűnözés grafikonjának jelentős emelkedése az ötvenes évek elején félreérthetetlen figyelmeztető — sohasem automatikus. ,A nyugtalanító tünetek leküzdése csak céltudatos, szervezett, sokirányú munka útján lehetséges. A siker egyik legfontosabb feltétele a kriminalitás feltételeinek, okainak számbavétele, sokoldalú elemzése és osztályozása. S éppen ez az a kérdés, amely a legélesebb viták tárgya szerte a világon. E vitában — amely az ifjúság egyes rétegeiben tapasztalható negatív tünetek természetéről s indítóokairól kibontakozott — a lélektannal, a kriminológiával és a szocialista pedagógiával karöltve a marxista szociológiának is hallatnia kell a hangját. Az okok módszeres elemzése, az erkölcsi züllés valóságos gyökereinek felkutatása ugyanis egyaránt feltétele a helytelen polgári nézetek leküzdésének és a kérdés érdemleges megoldásának. Mielőtt a züllés és a bűnözés tényanyagának elemzésére vállalkoztunk, mindenekelőtt a helyes elméleti kiindulópontokat: azt az elméleti modellt kellett megtalálnunk, amelyre támaszkodva a rendkívül szerteágazó tényanyagot rendszerezzük és feldolgozzuk. A kiindulópontot keresve az antropológiai, pszichológiai, szociológiai elméletek egész sorával találjuk szembe magunkat. A kérdések, amelyeket ezek az elméletek különböző világnézeti alapállással, különböző oldalról feszegettek, pozitív megválaszolásra várnak: az örökletes tényezők, a hajlamok, az ideg sérülések, az ösztönök, az életkorbeli sajátosságok, a környezeti tényezők tényleges vagy vélt szerepének elemzése nélkül a fiatalkori kriminalitás „diagnózisa” nem lehet teljes értékű. A legizgalmasabb kérdés természetesen e tényezők kapcsolata és kölcsönhatása. Viszonylag egyszerűbb ugyanis a bűnözést determináló tényezők számbavétele, egyszerű „regisztrálása”. Nem elégedhetünk meg azonban egy ilyen megoldással; az egyes faktorokat nem elszigetelten, hanem kölcsönhatásukban, az egyes társadalmi rendszerek vetületében kell vizsgálnunk. Különösen bonyolult feladat a bűnözés társadalmi feltételei és a bűnözővé válás individuális folyamata közötti összefüggés: az ún. közvetítők feltárása és elemzése.