Jogtörténeti tanulmányok VII.

(...) A magyar és más közép-európai népek kultúrtörténetének egyes diszciplínáiban jelentős szerepet tölt be az értelmiségi réteg nyugat-európai egyetemjárásának, a középkori peregrinatio academica jelenségének a kutatása, mivel a külföldről hozott felkészültség beépülésének vizsgálata a szakmai közvetítési csatornák kiépülésére, a hazai kultúra és az akkor még formálódó egyes szakterületekhez kapcsolódó hazai intézményrendszer alapvető sajátosságaira vet fényt. A középkori itáliai egyetemi műhelyek közül elsősorban Bolognának és Padovának a magyar és más közép-európai egyetemalapításokban betöltött általános művelődéstörténeti szerepét számos tanulmány vizsgálja. A magyar jogtörténet kutatásában a korabeli jogi képzés szerkezete és a Mohács előtti hazai jogfejlődés alapvető sajátosságai elsősorban Veress László és Bónis György tanulmányaiból ismerhetőek meg, akiknek a munkáit elsősorban a fellelhető adatok szisztematikus összegyűjtése és rendezése,illetve a monografikus igényű feldolgozási mód miatt szükséges a korszakra vonatkozó szakirodalomból kiemelni.2 Ezekből a kutatásokból egyrészt ismeretes, hogy a középkori Magyarország, a Magyar Királyság területén formálódó jogi kultúra alakulására és az akkori királyi-egyházi adminisztrációban dolgozók szakmai felkészültségére, illetve egyes külföldön meghonosodott jogintézmények hazai átvétele során kiemelkedő szerepű volt az itáliai egyetemeken szerzett ismeretek hatása. A középkorban általánosan elterjedt külföldi egyetemjárás gyakorlatából másrészt az is világossá válik, hogy az egyházzal összekapcsolódó, de lassan szekularizálódó akkori magyar közigazgatási-jogi apparátus a kint szerzett ismeretanyag feldolgozásán túl hogyan, milyen módon kötődött az olasz egyetemek képzési rendszeréhez. A külföldről hozott tapasztalatok hazai hasznosítását ugyanakkor a Magyar Királyság területén lévő etnikai sokféleség is tovább gazdagította, hiszen a központi és helyi adminisztrációban a királyság számos vidékéről származó jogászok és klerikusok töltöttek be vezető szerepet, akiknek többszálú kulturális, nyelvi és szakmai kötődése ismeretlen előttünk/ Ezeknek a magyar közigazgatásban dolgozó és vezető szerephez jutott más nemzetiségű egyháziaknak és világiaknak a tevékenységéről és életéről is viszonylag kevés információ áll rendelkezésre, pedig többek között a Mohács előtti magyar jogfejlődés egyik meghatározó személyisége, az egyes forrásokban Paulus Hungarusként, más forrásokban pedig Paulus Dalmataként említett egyházi személy horvát származású volt.