Hová tűnt az a nagy szerelem?

A Bergman-univerzum egyik kevésbé ismert szobája nyílik meg ebben a rövid könyvben, amely az észt származású, nemzetközi hírű zongoraművésznő és Ingmar Bergman egymásnak írt (főleg szerelmes) leveleit, valamint a szerző idevágó, egykorú naplóbejegyzéseit tartalmazza. Laretei és Bergman kapcsolata körülbelül tíz évig tartott az 1960-as években. Mindketten házasságban éltek, egymásba szerettek, elváltak, összeházasodtak, gyerekük született, végül elváltak, de egész életükben jó barátok maradtak. A könyv egy szép szerelem anatómiája, az önismeret, az öncsalás és önámítás nélküli önelemzés és önfeltárás olvasásra érdemes „talált tárgya”. | Megismerkedésünk történetét Ingmar Bergman 2004-ben a Sommarprat (Nyári csevegés) című rádióműsorban mesélte el, én pedig a Sásom i en översdtt-ning (Fordítás által, homályosan) című, 2004-ben a Bonnier kiadónál megjelent könyvemben. 1957 őszén ismerkedtünk meg egymással a Malmöi Városi Színházban Beethoven G-dúr zongoraversenyének főpróbáján, és utána intenzív levelezésbe fogtunk; hosszú leveleket írtunk egymásnak, naponta gyakran többet is. Házasságban éltem, Gunnar Staern karmester volt a féqem, és volt egy kislányunk, Linda. Gávlében laktunk. Egy évvel később elhagytam a családomat, és 1959-ben feleségül mentem Ingmarhoz. Amikor Ingmar meghalt, nem éltünk együtt már negyven éve, de szoros barátság kötött minket egymáshoz, mely az utolsó években tovább mélyült. Nyaraim nagy részét Dámbában töltöttem, Fárö szigetén, Ingmar egyik házában, ott írtam a könyveimet vagy ott készültem a koncertjeimre. Hagyomány lett belőle, hogy zenész barátaimmal kis házikoncerteket adunk Ingmarnak, akinek életében a zene az idő múlásával egyre fontosabb szerepet töltött be.