Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe

A „Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe” több mint egy évtizedes munka eredményeként, résztanulmányokkal, nemzetközi szemináriumok előadásaival és speciális kollégiumok tapasztalataival formálódott ki. A kollégáimtól kapott értékes tanácsokért, észrevételekért ezúton köszönetét mondok. Elsősorban köszönet illeti támogatásáért és dokumentációs segítségéért a Grazi Kari Franzens Egyetem Jogtörténeti tanszékének vezetőjét, Gemot Kocher professzort, a gráci-pécsi szemináriumokon részt vevő munkatársait, különösen Markus Steppant. A Pécsi Tudományegyetem Jogtörténeti Tanszékén legközelebbi kollégáim aktívan kapcsolódtak be a jogi kultúrtörténet diszciplína alakításába. Külön szeretnék köszönetét mondani Szekeres Róbert közreműködéséért az anyaggyűjtésben, a szerkesztésben és az illusztrációs anyag összeállításában. A munka bibliothékai hátterében Móró Mária Anna adott értékes segítséget. | A joggal foglalkozó tudományok, de maguk a gyakorlatban tevékenykedő jogászok évszázados felismerése a törvénykönyvekben írt normaanyag és a praxis világa között fennálló eltérés lehetősége és ténye, ami mögött a ,jog a (törvény)könyvben és az életben” kettőssége, vagy a „száraz az elmélet fája, és zöldell a gyakorlat lombkoronája” formulára egyszerűsített bölcsesség nyilvánul meg. Mégis megállapíthatjuk, hogy mindkét jelenségcsoport mögött egyaránt meghúzódik a jogtörténet különböző korszakaiban a történelmi tapasztalat; kulturális fenomének (jelenségek), kulturális elemek sokasága veszi őket körül. Adott civilizáció kultúrájának a jogi-hatalmi kultúra szerves része, de viszonylagos önállósággal rendelkező, kulturális környezetével kölcsönhatásban álló része. Nem függetlenítheti magát az általános kultúra hatásaitól, de hatást is gyakorol arra. Ez a jog kulturális holdudvara, historikusán szemlélve a jogi kultúrtörténet világa. A jogi szövegek sajátos stílust alkotnak. Régi formulákat, „szakrális szövegrészeket” görgetnek régi időkből, képeik információkat hordoznak. Nemritkán a fóliánsok is tipográfiai remekek. A gyakorlatban a jogi kultúra részét jelenti a jogászok viselete, az eljárás egyes mozzanatai és kellékei. Az alattvalókat az ítéletvégrehajtás komor szereplői és rítusai rémisztik. A mindennapi jogéletben archaikus nyomokat is hordoznak az eskük, a petíciók, a magánjog szerződései, a testamentumok. Mindezek színterei az uralkodó erődjei, a törvényhozás, az ítélkezés csarnokai, a börtönök és a vesztőhelyek. Magasztos jelképek őrködnek a jogi kultúrtörténet tarka világa felett: az uralkodók koronázási jelvényei, cí- merállatai, a Roland-szobrok (a városokban az autonómia talán legkifejezőbb szimbólumai), és kiemelten az igazságosság égi megtestesítője, az isteni Jusztícia. Mindezek a jogtörténész számára a jog és a hatalom kulturális holdudvarának azt a bemutatásra kerülő világát alkotják, amelynek e monográfia keretei közötti felvillantását a jogi kultúrtörténeti szemléletmóddal kíséreljük meg. Természetesen ennek során irányadónak tekintjük, hogy egyrészt az általános kultúrtörténet nagy területei jogilag közvetlenül nem értelmezhetőek, másrészt az általános jogi kultúra sok területe a maga törvényszerűségei szerint működik, de mégsem tárgya a szorosan vett jogi kultúrtörténetnek. A jogi kultúrtörténet vizsgálódásának területe felfogásunk szerint mégis nagyon kiterjedt.