Jogtudomány és nemzetgazdaságtan

(Olvastatott az 1868-ki April 20-án tartott ülésben.) Az újabb tudományos vizsgálódásoknak, kivált a társadalmi tudományok körében, egyik félre nem ismerhető vonása, illetőleg eredménye az, hogy a szakemberek, párvonalosan az e téren szintén uralkodó különitési törekvésekkel, viszont azon benső összefüggést és kölcsönhatást is iparkodnak kideríteni, mely a külömböző, de egy tudománykörhöz; tartozó szakok közt létezik. — E törekvésnok első vonalban kiválókép tudományos és elméleti értéke van, a mennyiben a tágértelemben úgy nevezett sociális tudományok helyesb rendszerére és csoportosítására vezet, s egyik ismeágnak a másik általi támogatását, kiegészítését könnyíti meg. Másod vonalban azonban gyakorlati hatálya is lehet a jelzett eljárásnak, névszerint a mennyiben az egyes tudományszakoknak az élettel szorosb viszonybahozását lehetségesiti, — más-felől az ily úton talált resultátumoknak külömböző irányokbani felhasználására, különösön pedig a felsőbb oktatásügy, sőt maga a törvényhozás körében való értékesítésére is vezet. E szempontból indulva ki, s áthatva a beadvány nyomós voltától, kísértem meg én is a következökben némi adalékkal járulni azon kérdés megoldásához : mily bensőbb összefüggés létezik a társadalmi tudománykör e két főbb ága : jogtudomány és nemzetgazdaságtan" közt, és mily következtetések vonhatók le ez összefüggésből általában, s a nevezett tudományok tovább fejlesztése a gyakorlati életre nézve különösen. Sokszor mondatott már és teljes joggal, hogy a népélet épúgy, mint az egyéni élet: szerves egész, melynek minden elemei, nyilvánulásai legbensöbben összefüggnek, s egymást kölcsönösen föltételezik. — Elismerték ezt már az ókorban a görög és római állambölcselök, kiknek ethikai rendszereikben jog és politika, gazdaság és morál a legszorosb kapcsolatban jelenkezik, épúgy mint az újkor igen sok nagy történetirója, társadalombuvára és statusférfia; a mint köztudomású tény az is, hogy e felfogásmód az utóbbi évtizedekben egyes tudományszakokban külön iskolái: megalapításában is nyilatkozott; mire nézve legyen elég a história terén Schlosser, Ranke, Gervinus, Macaulay, Grote, Buckle, Mommsen, Duncker, Curtius, Prévost-Paradol és az úgy nevezett müveltségtörténészekre, — a jogtudomány torén az Eichhorn, I'uchta-Savigny iskolára, az államtan köréből Mohi, Bluntschli, Dahlmann, Rémusat, Stuart Mill, Toqueville, Lorimer, Gneist, Laboulaye, Széchenyi és Eötvösre, — a nemzetgazdaságtudományban pedig Knies és Sehäfflle, Baudrillart és Leplay, s mindenek felett e nézletmód legkövetkezetesb s legsokoldalúbb képviselőjére: Roschorre utalnunk.