Felelős társaságirányítás

A felelős társaságirányítás fogalmával az 1990-es évek végétől egyre sűrűbben találkozhatnak mindazok, akik szorosabb vagy lazább kapcsolatban állnak a tágabb értelemben vett korporatív szférával. Erőltetett szakmaisággal úgy is fogalmazhatunk, hogy az érintett természetes és jogi személyek köre globálisan csaknem teljesen átfogó, hiszen az üzleti szférával majdnem mindenki érintkezik, még azok is, akik ezeket a kapcsolatokat akár praktikus, akár normatív (akár egyéb) megfontolásból igyekeznek minimalizálni. Az üzleti szféra alakítói pedig vitathatatlanul a nagyvállalatok; tőkekoncentrációk, amelyek határokon és kontinenseken átívelő tevékenységük folyamán a mindennapok mikrokörnyezetének állandó szereplői. Jelen vannak a háztartásokban és az irodákban, a gazdasági és hivatali érintkezésben, a magánéletben. Ugyanakkor a felelős társaságirányítás, mint tágabb értelemben vett fogalom, nem tekinthető kizárólagosan posztmodern jelenségkörnek. A társaságok felelős irányításának igénye természetesen korábban is többször jelentkezett már. Mégis azt tapasztaljuk, hogy állandósult szó-kapcsolatként - felelős társaságirányítás, mint corporate governance -az új évezredben kezdtük fokozott gyakorisággal használni ezt a fogalmat. Hogy mi is az oka ennek? Az új évezred nyitánya egybeesett a tőzsdei és vállalati krízisekkel, amelyek megadták az alaphangot ahhoz, hogy az események a továbbiakban milyen kérdésfelvetésekhez igazodjanak. 1998-ban az orosz tőzsdeválság és az ahhoz kapcsolódó értékpiaci krízis mutatott rá a tőkepiaci és értékpapírjogi szabályok hiányosságaira. 2002-ben pedig kidurrant az amerikai „dotcom buborék”, amely a tőzsdei válság mellett immár fókuszba állította a szűkebb értelemben vett corporate governance jelenségkörét. A 2002-es vállalati (Enron, Worldcom, Xerox, Adelphia, Parmalat stb./ botrányok ugyanis a társaságirányítás kudarcai voltak. Amellett, hogy egy ágazat - az informatikai szektor - piaci kimerülése tekinthető a vállalati csődök közvetlen okozójának, kiderült, hogy az addigi eredmények sem voltak valósak: hamis számvitelen, felelőtlen pénzügyi stratégián, színlelt vagy leplezett szerződéseken és háttérmegállapodásokon alapultak. Emiatt a felelős társaságirányítás hiánya mélyítette el a krízist, amely azután visszahatott a piacokra és tovább mélyítette a válságot. A felelős társaságirányítás kérdése már csak amiatt is fókuszba került, mert a média igen erőteljes érdeklődést mutatott a válságjelenségek iránt. Ehhez járult az is, hogy az informatika és a modem távközlés kiszélesítette a befektetők hozzáférési lehetőségeit, így a nyilvánosan működő részvénytársaságok, befektetőinek köre is szélesebb lett, akik az értékpapírkrízis közvetlen kárvallottjainak tekinthetők. Végezetül egyre elterjedtebbé váltak azok az álláspontok, amelyek hangsúlyozták, hogy a korporatív szféra tevékenységének az érintettjei jóval többen vannak azoknál, mint akiket a kontraktuális viszonyaik a folyamatokhoz kapcsolnak (ügyvezetők, befektetők, hitelezők és mások). Hiszen mellettük 'egyre többeket érintettek azok a hatások, amelyek globális léptékekben veszélyeztették a fenntartható fejlődést (sustainable evaluation), a társadalom és a gazdaság hosszú távú trendjeit, valamint a szőkébb és tágabb értelemben vett környezetet.