Építészeti stílusok

Mindennapi életünkben a művészetek közül kétségtelenül az építészet játssza a fő szerepet. Az első építmények a civilizáció kezdetén a természet viszontagságai ellen védték az embert. Az építészet napjainkig megtartotta ezt a szerepét: védett teret alkot, vagyis lakot, lakást formál meg önmaga számára az ember. De ősidők óta épít templomot vallásos életének szertartásaihoz, s az állam kialakulásával otthont teremtett mindenféle közösségi intézménynek, városi hivatalnak (országház. minisztérium, városháza), a művészeteknek (múzeum, színház), a tudománynak, nevelésnek (iskola, akadémia, könyvtár). A múlt század második felében a technikai haladás irt elő új feladatokat, s azóta soha nem látott méretekben fejlődik az ipar, a közlekedés. Új építészeti műfajok születtek: pl. pályaudvarok, gyárak, erőművek. De az építészet több ezer éves története alatt a „hagyományos” épülettípusok is örökösen változtak. Csak egy példát említsünk: más a görög és más a keresztény templom „használatának” módja, mert más a vallás szelleme, szertartása. Mindig a társadalom fejlettségi foka határozza meg a kor építészeti feladatait és a megvalósítás lehetőségeit. A technikai színvonal megszabja, meghatározza az építészet technikai-konstruktív részét. Az építőanyagok változása magával hozza a stílusjegyek megváltozását is: tartósságuk, megmunkálhatóságuk foka és egyéb tulajdonságaik más-más felhasználást igényelnek. A stílusok tehát koronként eltérőek. Sőt egy stíluskorszakon belül is több változatot figyelhetünk meg: azonos időpontban országonként eltérhet a műalkotások stílusa. Könyvünkben a lehető legtipikusabb példákat válogattuk össze, és csak az európai stílusokkal foglalkoztunk. A klasszikus görög és római építészetre nagy hatást gyakorló egyiptomi építészetre a szűk terjedelem miatt nem térhettünk ki. Amikor megkíséreljük az egyes stíluskorszakok jellemzését, nem elégedhetünk meg a részletformák bemutatásával. Például a gótikát nem elegendő csak a csúcsíves ablakokkal jellemeznünk. Minden épület összetett alkotás. Teret határol körül; figyelnünk kell tehát a térforma jellegzetességeire is. A belső tér képét az alaprajzzal tehetjük szemléletessé. Alaprajz (1/a) az épület képzeletbeli metszete, ha a metszés síkja párhuzamos a talajszinttel. Ezen az épület falainak, belső osztásainak a vonala rajzolódik ki. A hossz- (2) és a keresztmetszet (1/b) a talajszintre merőleges síkkal metszik az épületet, a hossz-, illetve a kereszttengely vonalában. Ezek a metszetek az építmény szerkezetét, belső támaszait (oszlopok, pillérek stb.) boltozatait vetítik elénk, és éppúgy jellemzik 'a stíluskorszakokat mint a szembetűnőbb formaelemek. A külső képet elsősorban a homlokzat határozza meg. Vizsgálódásunkat tovább kell folytatnunk, és a finomabb részleteket is meg kell figyelnünk: az ajtók, ablakok, erkélyek, lépcsőfeljáratok elhelyezését, a párkányok tagozódását, az épületet gazdagító díszítményeket (ornamentikát) stb. Nem felejtkezhetünk meg arról sem, hogy az épület tömege is hat a nézőre, az a geometrikus forma, amelyet képzeletben az épület köré rajzolhatunk. De nem szabad csak a külső, látható jegyek vizsgálatára szorítkoznunk, hiszen az épület nem egyszerűen díszítőformák összessége, nem is csupán „technikai létesítmény”, hanem bonyolult, összetett társadalmi, művészeti termék.