Egon naplója

- A kék szemű kisfiú... - csak így hívták a kórházban. A professzor nevezte így, mikor először bejött hozzá a különszobába. Mert Egon persze különszobában feküdt, elvégre Ács Edina fia nem lehetett közös kórteremben akárkivel. Hosszú hónapokig volt a kórházban, többször is operálták, de még mindig nem tudott járni. Anyu minden nap bejött hozzá. Furcsa volt, hogy fekete ruhában jön, pedig nyár van. Apuka, ő nem jött be egyszer se. Egon eleinte mindig kérdezte, hogy Apuka miért nem jön, miért.? Anyu valami kifogást mondott, de mindig mást és mást. Látszott rajta, hogy nem mond igazat. Nem meri megmondani. Nem. De Egon rájött, egészen hirtelen döbbent rá, hogy Apuka azért nem jön, mert meghalt. Biztos, hogy meghalt. Akkor, ott a balatoni országúton, mikor nekiment az autó a fának és egyszerre sötét lett és, és. Egon nem emlékezett semmire. Itt a kórházban egy apáca hajolt fölé és a professzor is - semmi baj kék szemű kisfiú, meg fogsz gyógyulni, nemsokára! - De mikor? - És ha meggyógyulok mi lesz? Tudok majd rendesen járni? - Nem leszek sánta? Ezt kérdezte mindig, mindenkitől. Az Orvosoktól, az ápolónőktől, apácáktól. Csak persze anyutól nem. Tőle soha. Ő úgyis olyan szomorú volt, olyan sápadt, olyan más, mint azelőtt. Már ősz volt, az ablakból lehetett látni, hogy megsárgultak a fák a kórház kertjében, mikor anyu egy tortát hozott be, kilenc kis gyertyával. - A születésnapod van ma. Könyveket is kapott, társasjátékot is, már egészen megtelt a keskeny fehér kórházi szekrény a sok ajándékkal. Nagymama is eljött, ő egy naplót hozott. Piros bőrkötéses, kulccsal becsukható és rá volt írva aranybetűkkel: „Egon naplója” - Kis drágaságom, ebbe majd írjál bele minden nap. Legalább nem unatkozol, elfoglalod magad! Megköszönte nagymamának, mintha nagyon örülne. De persze nem örült, ez igazán hülye ajándék volt, ugyan miről írhatna itt? Hogy minden nap almakompótot adnak ebédhez? Vagy hogy Benedicta nővér, a főapáca folyton gyűjt arra a kápolnára. Direkt bejön, ha látogató van és rázza a perselyt az orruk előtt. Vagy a fiatal Margit nővér, aki csak rendes ápolónő, szintén bejön, mert borravalót akar. Ez a Margit, szőke és szép. Ha leveti a fehér egyenruháját, biztosan pont úgy néz ki, mint a meztelen szobrok anyu műtermében. A melle olyan nagyon kiáll. A múltkor a bajuszos alorvos simogatta a mellét, itt a szobában. Azt hitte, hogy ő nem néz oda. Azért, mert a lába el van törve, még nem vak. Azt is látta, mikor egyszer csókolóztak, sötét volt, csak a kis kék éjszakai lámpa égett. A folyosóra nyíló ajtót éjjelre nyitva hagyják. A szőke Margit nővér, a másik fiatallal, a Bözsi nővérrel szokott sugdolózni és néha behallatszik, amiket mondanak. A múltkor azt tárgyalták, hogy az alorvosnál itt aludt egy hölgy. Nem a bajuszosnál, a másiknál... És reggel ment el, nagyon óvatosan, azt hitte nem látja meg senki, de ők meglesték. És most tőlük függ, hogy kirúgják-e a kórházból az alorvost.