Szerelemről szó sem volt...

Ezen a júliusi délutánon mintha egész New York menekülni akarna a városból, a kegyetlen hőségből. A George Washington hídon teljesen megrekedt a forgalom. Az autók százai vagy talán ezrei csak lépésben haladtak, mintha egy film lassított felvételeiben szerepelnének. Tamás az órájára nézett. Fél három... Ha a Jersey-i oldalon rendes sebességgel mehet, akkor sem ér előbb a Barckerékhez, mint öt óra felé. Mildred haragudni fog. Megígérte neki, hogy már kora délután utána megy. Mildred persze azt szerette volna, ha már kora reggel együtt indulnak, hiszen szombat van: igazán ráér. De Tamás valami kifogást keresett, hogy a hivatalból hazahozott egy munkát és azt okvetlenül be akarja fejezni. Az igazság az volt, hogy egyszerűen irtózott az ilyen kirándulásoktól, főleg a Barcker család nyári házában összegyűlt vendégseregtől. Egy csomó ember volt ott, akiket már unt és néhányan, akiket még nem látott eddig és remélte, hogy nem fog látni ezután sem. Az ilyen tóparti helyre mindenki elhozta a gyerekeit is. Idegesítő volt az üvöltésük: a felnőttek között rohangáltak, a vízben labdáztak, csapkodtak az ember feje felett. A legborzasztóbb volt a barbecue. A maró füstben körül ülték az izzó széndarabokkal megrakott tűzhelyet, a házigazda nagy kötényben, vicces szakács sapkával a fején osztogatta a kormos, félig nyers hússzeleteket. Odabent a házban, jól felszerelt, modern konyhájuk volt és tágas, hűvös ebédlő, ahol kényelmesen vacsorázhattak volna. De a fűben kellett kuksolni az összecsukható kerti székeken és közben lehessegetni a szúnyogokat és a különböző bogarakat. Mildred ezt remek szórakozásnak tartotta. Barckerék az ő barátai voltak, lassanként már csakis az ő amerikai társaságába jártak. Ha magyar helyre hívták őket, Mildred igyekezett valami kifogással lemondani. - Menj nélkülem, Tamás! Hidd el, nem haragszom! De meg kell értened, hogy nekem ez kellemetlen, mindenki magyarul beszél, nem tudom min nevetnek, ki vagyok rekesztve, úgy érzem magam, mint egy süketnéma. Nincsenek tekintettel arra, hogy amerikai feleséged van. - Ne mondd ezt, Mildred! Mindig körülvesznek, valaki mindig odaül hozzád és angolul beszél veled, te vagy a legszebb és legelegánsabb a társaságban. - Na látod, Tamás, ezt szeretem a legkevésbé, mikor valaki odaül mellém és elkezd angolul bájologni. Pontosan tudom, hogy a háziak megkérték, foglalkozzon kicsit a Tamás amerikai feleségével. Az illető aztán feláldozza magát, de közben folyton a többiek felé sandít, hogy félfüllel is, de nem maradjon ki semmiből. - Mit nevezel bájolgásnak, Mildred? Szerinted komoly témáról senki sem beszél veled? - De igen. Minden magyar azzal kezdi, hogy elmeséli nekem a menekülése történetét. Hogyan jöttek át a határon, micsoda veszélyek, mennyi izgalom, aknák, lövöldözés, orosz katonák. Észreveszem rögtön, hogy ezt már sokszor elmondták. Olyan mintha egy lemezt forgatnának, És mindenkinek van egy ilyen lemeze. Van, aki nem dramatizál, hanem igyekszik humort belevinni. Például az egyik barátod. Éppen borotválkozott - mondta. - mikor a szomszédja beszólt: Na mi az, maga nem jön? - Erre letörölte a habot az arcáról, a fél oldalán még rajta volt a szőr, felvette a két legjobb zakóját, egyiket a másikra, a zsebébe tömködte a törtaranyat, amit már régóta rejtegetett, a falról leakasztotta rámástól a mérnöki diplomáját és indult.