Szervezeti viselkedés

Szinte látom a fejcsóválást, „ha a szerző képes volt több, mint 500 oldalt összeírni, miért nem tudta elmondani mindazt, amit fontosnak gondol?” Valóban, ez a tankönyv némileg terjedelmesre sikeredett, ezért azt a tanácsot kaptam, hogy újak hozzá használati utasítást, hogyan kell használni. A tankönyv elsősorban a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara mesterképzésben résztvevő hallgatói számára készült, de nem kizárólag csak rájuk gondoltam a munka során. A szervezeti viselkedés olyan tantárgy, amely kicsit „öszvér” jellegűnek tűnik, mivel több tudományág is szolgáltat hozzá anyagot, így igen sok olyan ismeretet is tartalmaz, mint például az általános menedzsment könyvek. Hasonlót, de nem ugyanolyat! A szervezeti viselkedés esetén a hangsúlyok egyértelműen a szervezet egy bizonyos szereplőjén vannak: az emberen. Éppen ezért nemcsak a mesterképzés hallgatói használhatják, de a gyakorló szakember - üzletember - számára is készült, egyes részei hosszabbak is - szándékosan - ahol úgy gondoltam, a gyakorlat hasznosíthatja a szélesebb körű ismereteket. A könyvet azzal a szándékkal is készítettem, hogy az egyes fejezeteket, ha szükséges, önmagukban is lehessen használni. Igyekeztem választási lehetőséget biztosítani a könyv oktatójának is, és a hallgatóknak is, lehet belőle annyit használni, amennyire szükségük van. Amikor a könyv készült, több célom is volt vele, az egyik legfontosabb az ismeretek átadásán kívül az, hogy más legyen, mint a szokásos magyar nyelvű tankönyvek. Nem mintha azok nem volnának jók, vagy jól használhatók, hanem azért, mert úgy gondoltam, hogy érdemes lenne bemutatni egy újfajta tankönyvírási és oktatási stílust. Ez a stílus igazából csak Magyarországon kevéssé ismert, ez az angolszász- leginkább amerikai oktatási és tankönyvírási stílus. Itt, noha nagy hangsúlyt helyeznek a színvonalas tudományos tartalom bemutatására, arra is nagyon figyelnek, hogy mindezt könnyedén, a mindennapok nyelvén mutassák be. Sokat hallunk arról, hogy a „mai fiatalok” mások, mint a szüleik generációja volt, sokan panaszkodnak a „digitális nemzedék” szokásaira és tanulási magatartására. Kétségtelen, hogy a tanulás eszközei megváltoztak, a technológia fejlődésével a tananyagot egy akkora eszközben lehet tárolni, amekkora elfér az ember tenyerén, és egészen másféle hozzáállást igényel az ilyen eszköz, mint a könyv. A hallgató másként is olvas, nem gondolnám, hogy keveset, csak máshol, mint a szülei - az Interneten. Az ilyen információ töredezett, rövid koncentrációt igényel, csapongó, és ehhez vannak szokva a diákok, már kicsi koruktól fogva. John Schermerhorn professzor tanácsolta, hogy ha egyáltalán rászánom magamat a könyvírásra, mindig gondoljam az asztal másik oldalára a hallgatót, és neki meséljek. Ezért is írtam a könyvet egyszerű nyelvezettel, és igyekeztem mindennapi példákkal, és ahol a szerzői jogok lehetővé tették sok képpel és ábrával színesíteni, hátha ezzel könnyebben felkeltem a diákok, de egyáltalán, az olvasó érdeklődését. Igyekeztem az ismeretszerzés logikáját belevinni a szerkezetbe, legalább is, ahogyan én látom, ezért kezdődik minden fejezet kérdéssel, és azért egyszerűek és mindennapiak a példák. Úgy gondolom, hogy az olvasó könnyebben fog emlékezni rájuk, és egyúttal az illusztrált fogalmakra is.