Diszlexiával angolul

A diszlexiásoknak nem felmentésre, hanem számukra megfelelő tanításra/tanulásra van szükségük. Az életben nincsenek felmentések. Az el nem sajátított tudás hiányt jelent, és a hiány újabb hiányokat szül. A diszlexiások nyelvtanulás alóli felmentése pótmegoldás, és leginkább az iskolát menti fel a feladat alól, hogy a szokásostól eltérően tanulni képes diákokat is sikeressé tegye. A diszlexiás egyéneknek is szükséges a nyelvtudás. Egyre több információ érhető el a diszlexiáról, arról a nehezen elfogadható helyzetről, hogy akár kiemelkedő értelmi képességek mellett is igen komoly készségbeli elmaradások jelentkezhetnek. Eljött az idő, hogy a diszlexiások tanításának hatékony módszereiről is rendelkezésre álljanak az információk, és ne a felmentés jelentse a megoldást. A diszlexiások is képesek tökéletesen elsajátítani idegen nyelveket, de nem azokkal a módszerekkel, amelyek széles körben elterjedtek a tanításban. Ez a hiánypótló gyakorlati munka érthetően, egyszerűen megfogalmazott kincsestár. Mind szellemében, mind módszereiben megfelel a kor kihívásainak. A diszlexiások erősségeire építően, rugalmasan, sokféle szempont figyelembevételével szól a diszlexiások tanulásáról. Elsősorban és gyakorlati példáival az angol nyelv tanulására fókuszál, de kis átalakítással bármely tananyag tanítására is ötleteket, módszereket, megoldásokat lehet találni benne. A könyv elsődleges közönsége a nyelvtanárok. Ajánlom azonban ezt a könyvet mindenkinek, aki tanulással/tanítással foglalkozik, akár a gyakorlatban, akár az oktatásirányítás vagy oktatáskutatás terén. Ajánlom a könyvet a diszlexiás gyerekek szüleinek, hogy segíthessék gyermekük tanulását, és ajánlom a diszlexiás fiataloknak és felnőtteknek, akik az itt közreadottak nyomán már maguk is tudnak önmaguknak megfelelő tanulási környezetet kialakítani. (...) Becslések szerint a diszlexiások aránya Magyarországon napjainkban 7-10%-ra tehető, ami azt jelenti, hogy az általános és középiskolák minden egyes nyelvtanulói csoportjában számítanunk kell egy-két diszlexiás tanulóra, de a nyelviskolákban és a magántanárt keresők között is találkozhatunk velük. Vajon fel vannak-e készülve a nyelvtanárok arra, hogy ezekkel a nyelvtanulókkal integráltan vagy egyéni órákon foglalkozzanak, tudják-e, hogy mi lenne a feladatuk? A kutatások azt mutatják, hogy a nyelvtanári végzettséget adó szakokon kevés szó esik a sajátos nevelési igényű nyelvtanulók problémáiról, ezért a tanárok kénytelenek kísérletezni, információt és útmutatást keresni, ahol és ahogyan tudnak. Napjainkban, amikor a nyelvtudás, különösen pedig az angol nyelv ismerete az élet számos területén alapkövetelmény, megengedhetetlen, hogy értelmes, tehetséges fiatalok perifériára szoruljanak csak azért, mert felmentést voltak kénytelenek kérni a nyelvórák alól. A diszlexiával kapcsolatban sok tévhit él az emberekben. Egyesek úgy vélik, ez valami betegség, amit előbb-utóbb kinő a gyerek, vagy pusztán divatos fedőnév a gyenge képességek palástolására, netán nem is valódi probléma, hanem csak lusta fiatalok használják kibúvónak egyes tárgyak tanulása alól. Egyik feltételezés sem igaz.