Kapuk
Szerző: Kószó JózsefCím: Kapuk
Megjelenési adatok: Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1990. | ISBN: 963-10-8266-0
A nyílászáró szerkezetek fajtáit, felépítését, szerkezeti rendszereit, anyagait, hazai típus- és méretválasztékát bemutató könyvsorozatunk harmadik tagját tartja kezében az olvasó. Ebben, a már megjelent Ablakok, ill. Ajtók c. könyvek után, arra vállalkozunk, hogy bemutassuk a kapuk általános tulajdonságait, főbb fajtáit és ezen belül a hazai kaputípusokat. A könyv tartalmi felépítése az Ablakok és Ajtók c. könyvekével nagyjából azonos. Ezektől csak annyiban tér el, hogy a főbb kapufajták ismertetésekor nem elégszik meg az egyes fajtákra jellemző néhány csomópont és működési vázlat bemutatásával, hanem minden esetben közöl egy-egy konkrét példát is, a hozzá tartozó részletmegoldásokkal együtt. Erre azért van szükség, mert a kapuknak számos olyan fajtája van, amely a hazai gyakorlatban egyáltalán nem, vagy csak szórványosan terjedt el. Ugyanakkor tudjuk, hogy az építészeti és technológiai igények fejlődése előbb-utóbb kikényszeríti alkalmazásukat. Így ismernünk kell szerkezeti megoldásaikat, működési és működtetési lehetőségeiket. A könyv 4. fejezetében, amelyben a főbb hazai kaputipusokat mutatjuk be, valamint az 5. fejezetében, amelyben a kapuk kiegészítő szerkezeteit és szerelvényeit tárgyaljuk, igyekeztünk minden esetben feltüntetni az adott szerkezetet, berendezést gyártó céget is, lehetőséget nyújtva ezzel az olvasó számára további információk vagy éppen az adott kapu és kiegészítő szerkezeteinek beszerzésére. A könyv szándékosan nem tér ki a szabadtéri kapukra, kerítéskapukra. Szerkezeti megoldásaikat, működési elvüket ugyanis alapvetően meghatározzák a csatlakozószerkezetek, kerítések kialakítási módjai, szerkezeti megoldásai, amelyek jelentősen eltérnek az ebben a könyvben tárgyalt, az épületszerkezetekbe beépülő kapuk csatlakozószerkezeteitől. Ez nem jelenti azonban azt, hogy a könyvben bemutatott szerkezeti és működési-működtetési megoldások közül néhány nem alkalmazható egy-egy szabadtéri kapu kialakításában is.
Share
Tweet
Tartalomjegyzék
Borító
Címlap
Impresszum
Tartalomjegyzék
5-[6]
Előszó
7
1. A kapuk általános ismertetése
8-25
1.1. A kapuk szerkezeti elemei
8-10
1.2. A kapuk nyitási módjai
10-13
1.3. A kapuk anyagai
13-15
1.4. A kapuk felületkezelése
15-16
1.5. A kapuk üvegezése
16-17
1.6. A kapuk beépítése
17
1.7. A kapuk szerelvényei és kiegészítő szerkezetei
17-20
1.8. A kapuk méretei
20-25
2. A kapuk épületfizikái tulajdonságai
26-29
2.1. Szélállóság és légzárás
26-27
2.2. Vizállóság és vízzárás
27
2.3. Hőszigetelő képesség
27-29
2.4. Hangszigetelő képesség
29
2.5. Fényáteresztés és árnyékolás
29
3. A főbb kapu fajták
30-92
3.1. Fakapuk
34-42
3.1.1. Ácsolt kapuk
34
3.1.2. Heveder-és pallótokos nyiló fakapuk
35
3.1.3. Fém tokszerkezetű nyíló fakapuk
35-36
3.1.4. Toló fakapuk
36-38
3.1.5. Gördülő lécprofilos fakapuk
38-42
3.2. Fémszerkezetű kapuk
42-82
3.2.1. Idomacél keretű nyílókapuk
45
3.2.2. Sajtolt acéllemez nyílókapuk
45-48
3.2.3. Fémszerkezetű tolókapuk
48
3.2.4. Fémszerkezetű harmonikakapuk
48-53
3.2.5. Billenőszárnyú kapuk
53-69
3.2.6. Emelkedőszárnyú kapuk
69-81
3.2.7. Süllyedőszárnyú kapuk
82
3.3. Különleges kapuk
82-91
3.3.1. Különleges nyitású és működésű kapuk
82-84
3.3.2. Különleges rendeltetésű kapuk
84-91
3.4. Szabadtéri kapuk
92
4. Hazai kapufajták
93-135
4.1. Faszerkezetű kapuk
93-96
4.1.1. Heveder-és pallótokos fakapuk
93-96
4.1.2. Idomacél tokos fakapuk
96
4.2. Fémszerkezetű kapuk
96-126
4.2.1. Nyíló fémkapuk
96-99
4.2.2. Toló fémkapuk
99-101
4.2.3. Billenő fémkapuk
101-107
4.2.4. Harmonika-fémkapuk
107-120
4.2.5. Teleszkópos fémkapuk
121-126
4.3. Különleges kapuk
126-135
4.3.1. Fémkeretes, műanyag szárnybetétes, ipari lengőkapuk
127
4.3.2. Rögzített és gördíthető ipari függönyök
128-132
4.3.3. Gépi mozgatású térelválasztók
133-135
5. A kapuk szerelvényei és kiegészítő szerkezetei
136-142
5.1. Gépi működtetésű kapuk
136-138
5.1.1. A kapuk oldalirányú gépi működtetése
136
5.1.2. A kapuk függőleges irányú gépi működtetése
136
5.1.3. Billenőkapuk gépi működtetése
136-138
5.2. Gépi működtetésű kapuk vezérlése
138-140
5.2.1. Távvezérlők
138-139
5.2.2. Fénysorompók
139-140
5.3. Vagyonvédelmi rácsok és érzékelők
140-142
Irodalom
143
Hátsó lap
[144]
Hátsó borító