Egészségpszichológia

Schofield tanulmánya szerint, amely a pszichológiát általában marasztalja el, „a pszichológus felkészületlen a nem-pszichiátriai, multidiszciplináris kutatásokban való részvételre”, sőt, „a pszichológia úgy viselkedik, mint a pártában maradt lány, aki fennen hangoztatja ártatlanságát olyan életkorban, amikor ez már egyáltalán nem érdem” (Schofield, i. m. 573. o.). Schofield meggyőzően illusztrálja a pszichológia felkészületlenségét: áttekinti két év (196667) teljes pszichológiai szak-irodalmát és döbbenten utal arra, hogy a pszichológia alig foglalkozik az egészségügy kurrens kérdéseivel azokon a területeken, ahol kompetenciája kézenfekvő volna. Ilyennek tekinti pl. a közúti balesetek pszichológai tényezőit, a születésszabályozás kérdését vág}' a műtéti beavatkozás kontextusának pszichológiai elemzését. A pszichológia problémaérzékenységének hiányáért Schofield az oktatást teszi felelőssé, amely nem ad ösztönzést a mentális egészség vagy mentálhigiéné problémakörén túlmutató innovatív kutatásokra. „A pszichológiának az a lehetősége, hogy a mentális egészség területén túlmenően is hozzájáruljon az egészségügyi szolgáltatásokhoz, mindaddig nem fog realizálódni - írja amíg a klinikai pszichológus/tudós képzésében határozott változás nem következik be, mivel mindeddig ez a képzés szinte kizárólagosan a pszichiátriai megbetegedésekre, a pszichiátriai betegekre és a pszichiátriai szolgáltatásokra korlátozódott.” Schofield , az „orvospszichológus" szakma kidolgozásáról beszél, mivel tanulmányának megjelenésekor az egészségpszichológia még nem született meg. Amit a pszichológiától több mint negyedszázada elvárt, azt az egészségpszichológia váltotta valóra. Az oktatás mellett felelősnek tekintette azonban az Amerikai Pszichológiai i Társaságot is, amely nem tartotta számon az egészségügy területén adódó kormányzati és magántámogatásokat, ezeket a lehetőségeket nem használta ki. Kimondta, hogy a pszichológia igen korlátozott mértékben vállalt (1969-ig) részt a nemzeti egészségügyben. A hatvanas évek amerikai viszonyaira vonatkozó megállapításait azért idézzük, mert hazánkban szinte napjainkig érvényesek voltak. Az ELTE pszichológusképzésben újonnan indult egészségpszichológiai szakirány és a klinikai pszichológiai szakképzésben bevezetett egészségpszichológia tantárgy jelent áttörést, i Schofieldnek azzal a gondolatával is egyetérthetünk, amely szerint a szociális és rehabilitációs szolgáltatások számos kutatási és gyakorlati témát kínálnak a pszichológia számára; ilyenek többek között az egészséggel kapcsolatos ismeretek, attitűdök, az egészségvédelem. Schofield (1969) korszakos tanulmánya foglalkozik elsőként explicit módon a pszichológia szerepével az egészségügyi szolgáltatások terén. Meggyőzően érvel amellett, hogy a pszichológiának az egészségfenntartásban, a betegségek megelőzésében és kezelésében egyaránt volna tennivalója. Ezzel a csaknem egy évtizeddel később megszülető egészségpszichológia programját és öndefinícióját vetíti előre. Alapgondolata, hogy a mentális egészség vagy betegség az egészségnek csak egyik aspektusa. Érdekes, hogy az amerikai Nemzeti Mentális (!) Egészségvédő Intézet (National Institute of Mental Health: NIMH) és más amerikai intézmények is több részvételt vártak a pszichológiától az egészségügyben, amelyhez a pszichológusok nem voltak kellően képzettek, holott a források rendelkezésre álltak. Az igény tehát a társadalom felől jelentkezett, nem a pszichológia önfejlődéséből adódott. Újabb teoretikus igényű tanulmányában Miliőn (1982) a klinikai pszichológiának a lelki betegségekre való korlátozódását a dualisztikus test-lélek eredményének tekintette. Szerinte „a klinikai pszichológia krízise abból a logikai szövetkeztetésből adódik, hogy mivel a viselkedészavarokat pszichoszociális paraméterek terminusaiban definiálják, a pszichológusoknak nem kell foglalkozniuk a szomatikus problémákkal, amelyek hatókörükön és felelősségükön kívül esnek".