A "kis Európától" a tizenkettek közösségéig

Az európai integráció az emberiség eddigi történelmének egyik legizgalmasabb kísérlete, amelynek segítségével egy kis kontinens államai - bár gazdasági és biztonságpolitikai szükségszerűségtől motiválva - túlléptek a hagyományosnak tekinthető államközi együttműködési kereteken. Az európai egység gondolata nem új keletű, hiszen a nyelvében, kultúrájában különböző népek békés együttélésének harmóniáját gondolkodók sora hirdette a XIII. századtól kezdve. Természetesen ennek formái az ismert népeket összefogó nagy birodalomtól, a kereszténység eszméjén alapuló egységen keresztül, a népek, kormányok által önként felvállalt, saját szuverenitásuk korlátozásán alapuló közös rendszer kialakításáig terjedt. Ezeknek a - hol felvázolt, hol részletesen kibontott - terveknek1 fő célkitűzése a háború megakadályozása, az „örök béke” elérése volt az egész civilizált Európa számára. A koncepciók azonban megmaradtak az intellektuális játék szintjén, hiszen sem a gazdasági, sem a politikai szituációk nem biztosították megvalósításuk lehetőségeit. A XIX. század második felétől a polgárosodó nemzetállamokban országhatárokat átívelő mozgalmak szerveződtek az „Európai Egyesült Államok” létrehozásáért, de az eszme terjesztésén túl ugyanúgy eredménytelen ma- radtak, mint 1929-ben a Népszövetség Közgyűlésén Aristide Briand, a francia miniszterelnök által kezdeményezett „föderáció”. Az Európából kirobbant második világháború, az új nagyhatalmak megjelenése és szerepvállalása, az európai államok háttérbe szorulása, a gazdasági kapcsolatok globális rendszerének kiépülése és kihívása vezetett csak el „kis Európa” kialakulásának folyamatáig. A közel ötven év alatt hat ország nehézipari együttműködéséből tizenöt államot összefogó Európai Unió alakult, amelyhez tizenkét újabb állam szeretne a közeljövőben csatlakozni. Ez a fejlődés nemcsak a tagállamok számszerű növekedésében jelentkezett, hanem jelentős eredményeket ért el egy új típusú struktúra kialakításában. Hiszen a világgazdaságban robbanás-szerűen bekövetkező mikrointegrációs folyamat - azaz a határokat átlépő tőkefúziók, vagy közös vállalkozások rendszerének kialakulása - hozzájárult ahhoz, hogy az országok közötti gazdasági együttműködés túlnőjön a hagyományos kereskedelmi kapcsolatokon. Napjainkra a résztvevő országok létrehozták a gazdasági és pénzügyi uniójukat, amely keretében a döntések a nemzetek feletti intézmények és a kormányközi struktúrák sajátos mechanizmusával születnek, kiegészülve a szubnacionális szintek megerősödő térnyerésével. Az eredményes integrálódást a politikai döntések alapozták meg. Bár az európai integráció létrejötte gazdasági, jogi ellentétek kiküszöbölését követelte meg, a politikusok releváns szerepe megkérdőjelezhetetlen. Az Európai Unió tanulmányozása Magyarországon is a jelenkor egyik legközkedveltebb társadalomtudományi területévé vált, amelyet indokol egyrészt az a felismerés, hogy a globalizációs kihívás szükségszerűvé teszi az országok - gazdasági integrációban megnyilvánuló - új típusú együttműködését, másrészt hazánk fő külpolitikai prioritásaként csatlakozási szándékát fogalmazta meg e regionális szervezethez, harmadrészt az a helyzet, hogy a rendszerváltásig e téma kutatása nehézségekbe ütközött.