Mese a bútorokról és a kis fiúról

Szerző: Lesznai Anna
Cím: Mese a bútorokról és a kis fiúról
Alcím: Ezt a mesét az én fiamnak ajándékozom
Illusztrátor: Lesznai Anna
Megjelenési adatok: Kner Izidor, Gyoma, 1918.

coverimage Péterkéék házában minden szoba telis-tele volt régi bútorral. Játszani is alig lehetett közöttük, olyan sokan voltak. Haragudott Péterke a bútorra, mert kék foltot vert rajta, amikor futkosott közöttük. Hogy Péterke hét esztendős lett, születésnapjára csontnyelü bicskát kapott. Ezidőben történt, hogy Péterke anyja beteg lett és ágyban feküdt. Nagy barna ágyban, aki négy fekete oroszlánlábon állt mereven. „Biztosan ez a csúnya ágy nem engedi felkelni a mamát," gondolta Péterke. Mikor megkapta a bicskát, mindjárt odakuporodott az ágy alá és lekaparta a festéket a négy fekete lábáról. Azt játszotta, hogy ő vadember és háborúba megy. A kanapé rózsái az ellenség, mindeniket szivén döfte. Alattomosan megkerülte a szekrényt is és hátába szúrta a bicskát. A szekrény nem szólt semmit — de hogy mit gondolt, azt majd később elmondom. Mikor ez is meg volt, ebédelni kellett menni; leves és főzelék között Péterke az asztal szélét vésegette. Estefelé a szék lábáról szedte le a faragásokat. Éjszaka nagyon jól aludt és nem gondolt a megbántott bútorral. Péterke mindig gyötörte a bútorokat. Az anyja intette: „Péterke, ne rongáld a jó, régi bútort!" „Igenis mamuska" szólott Péterke és bement az ebédlőbe. A potrohos pohárszéktől megkérdezte: „Te vagy-e az, aki már óapának is feltálaltad a csúnya főzeléket?" és mindjárt fogta a bicskát és végighúzta a kredencajtó lapján. Ekkor bejött az apja és mondotta: „Péterke a mama beteg, ne lármázz itt, menj ki szépen a kertbe." „Istenem, de kár, hogy a mamuska nem jöhet ki velem — ott lehet ám futkosni, sárkányt eregetni" mondotta Péterke az asztalnak és hogy ez nem örült semmit Péterke kerti játékainak, nekiment és meglökte jól ököllel; le is pattant egy szilánk az asztal oldalából. Akkor este Péterkét korán fektették le. Ő sírt, mert a mamáját akarta látni. Egészen sötét volt a szoba, mikor egyszerre csak a zsalugáter résén által bejött egy kis csillagmadár; két aranylábon járt mint egy kanári. A kis csillagmadár leült Péterke tenyerébe. Másnap reggel Péterke felkelt. Nézte, hogy hova lett a csillagmadár! Hát ott gubbasztott a vánkos csücskiben! Behúzta a fejecskéjét szárnyai közé, egész szürke volt, nem olyan, mint egy csillagmadár, de olyan, mint valami kis szürke madár! Péterke nem csudálkozott, gondolta, hogy nappal ilyenformán néznek ki a földreszállott csillagmadarak.
Kategóriák: Neveléstudomány, Szépirodalom
Tárgyszavak: Pedagógia, Mese, Gyermekirodalom
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Védett tartalom, csak terminálról érhető el.

Tartalomjegyzék

Borító
Címlap
[1]
Mese a bútorról és a kisfiúról
2-43
Kolofon
Hátsó borító