Szöveg - modell - típus

E kötet tanulmányai, amelyeket a magyar olvasó figyelmébe ajánlok, 1985 és 1971 között jelentek meg szovjet tudományos kiadványokban. Nem egyidőben keletkeztek, és nem arra szántam őket, hogy együtt jelenjenek meg. Együttes kiadásuk elkerülhetetlenül a kötet belső teljességének hiányérzetét kelti bennem, ami részben tudományos érdeklődésem és fölfogásom fejlődésének is következménye. Mégis remélem, hogy az olvasó egységre talál majd mind az általános tudományos megközelítésben, mind pedig a módszerben, s így a különféle tanulmányok egységes koncepcióba rendeződnek számára. Tudományos módszerem alapja a strukturális-szemiotikái közelítés, az ember és társadalomszellemi élete különféle jelenségeinek olyan hierarchikusan felépített rendszerként való fölfogása, amely információk tárolására, fölhalmozására és cseréjére szolgál. Az általános megközelítésmód alapja, hogy a különféle szemiotikái rendszexeket az egységes kultúra részstruktúráinak tekintjük. A kultúra modern szemiotikája abból a hipotézisből indul ki, hogy „az emberek jelek segítségével lezajló mindenfajta információt létrehozó, információ cserét lebonyolító ás információ-tároló tevékenységének meghatározott egysége van. Az egyes jelrendszerek, jóllehet immanens struktúrák, mégis csak egységben, egymással kölcsönviszonyban funkcionálnak. Egyetlen jelrendszernek sincs olyan mechanizmusa, amely biztosíthatná izolált működését. Ebből következik, hogy egy olyan közelítésmód ihellett, amelyik megengedi, hogy a szemiotikái ciklus keretében viszonylag önálló tudományokat építsünk fel, elfogadjunk egy olyat is, amelynek szempontjából mindezek a tudományok a kultúra szemiotikájának rész-aspektusai, a különféle jelrendszerek funkcionális kölcsönviszonyaira vonatkozó tudományok”. Az egyes szemiotikái rendszerek immanens elemzése — amely egy már meghaladott tudománykorszak jellemzője volt — a szintagmát ileus, valamint a magukban vett szintek és részrendszerek, modelljeit állította előtérbe, jelenleg azonban a különféle szinkron-statisztikai struktúrák különféle kódjainak, funkcionális kapcsolatainak, a kultúra egy mechanizmusában ható szemiotikái viszonyainak feltárása van napirenden. Az imént jellemzett megközelítésmód ismételten a kultúra egységének problémáját, rétegeinek funkcionális kölcsönviszonyait hangsúlyozza. Ez az egység mindazonáltal nem olyan egyenesvonalú-mechanikus módon rajzolódik elénk, amilyennek a klasszikus német idealizmusból kinőtt hagyományos kultúrtörténet ábrázolta. Az a fölfogás, amely szerint a kultúra a korszellem megnyilvánulása, természetes módon hangsúlyozta a politikai eszmék, művészi iskolák, a divatok és az életforma fejlődésének egységét, s egyben azok szellemi azonosságát, vagyis az általános struktúrasémáknak való egyidejű alávetettségét.