Az oktatásszabadság

Mai napság igen sok az égető kérdés , de ezek közöl egy sem oly fontos, következményeiben egy sem oly mélyreható, mint az oktatásszabadság kérdése, mert ezen kérdés megoldásától milliók és milliók földi s örök boldogsága vagy boldogtalansága függ. Az iskoláért két nagyhatalom szállt viadalra: a modern állam az ő oktatás-monopoliumával, melyet alig egy százada vett át a forradalom kezéből; és a katholikus egyház azon isteni küldetésével, mely az emberiség oktatását, tehát az iskolát is magában foglalja; és ha a jog az erőszak fölött, természetesen sokszor csak kemény küzdelem után, még mindig diadalt aratott, akkor a katholikusok részéről csak erélyes föllépésre van szükség, hogy az oktatás terén is kivívják azon szabadságot, mely még egyedül képes jobb kilátásokat nyújtani a jövőre. — így csak imént szabadult föl az állami oktatás-monopolium megbecstelenítő igája alól több mint 80 éves küzdés után a katholikus Franciaország, mely véres forradalmai folytán minden keresztény nemzet között legelőször hajolt az oktatás ezen igája alá; igy épen most készülnek az északamerikai Egyesült-Államok katholikusai megindítani a harcot az állami iskolák ellen, melyeket adójokból kell fentartaniok anélkül, hogy belőlök hasznuk volna, minthogy azok a felekezet- nélküliség elvén alapszanak; igy Belgium és Anglia katholikus püspökei mindig harckészen és résen állanak , hogy a modern szabadelvüség és a vele szoros szövetségben élő, ha ugyan nem teljesen azonos szabadkőművesség különböző alakban megkisérlett támadásait, melyeket az emlitett országokban érvényben álló oktatásszabadság ellen intéznek, — visszaverjék. — Csak Németország , a „gondolkozó nép11 nézi nyugodt lélekkel, mint esnek áldozatul gyermekeinek milliói a felekezetnélküli és vallástalan oktatásrendszer Molochjának. Valóban itt volna valahára az ideje annak, hogy Németország és Ausztria katholikusai egy szivvel-lélekkel tűzzék ki az oktatásszabadság zászlaját és komolyan fogadják meg, hogy szóval és tettel, minden törvényes utón és módon harcolni fognak azon monopolium ellen, mely minden másnál gyűlöletesebb, sőt vészesebb. Meglehet, hogy a küzdelem heves és hosszu lesz; de az ész, a jog, a lelkiismeret, tehát az Isten is a katholikusok részén lesz, azért nincs mit aggódniok a végleges diadal fölött. Sajnos, hogy a közönyösség, a megfontolás hiánya és a képmutatás nem csekély akadályokat vetnek ezen mindenesetre jogos óhajtás megvalósulásának útjába. A modern iskola nem csekély hiányai fölötti panaszok ugyan már meglehetősen általánosak, a parlamentekben épugy lehet azokat hallani, mint a nép legalsó rétegeinél. Panaszkodnak az ifjúságnak mindig jobban és jobban terjedő vallástalansága és szilajsága fölött; és nem egy atyának és anyának nyiltalc már föl szemei azon külszinre oly ragyogó műveltség folytán, melynek áldásaiban kis fiukat, vagy leányukat a modern iskola részesité; belátják, hogy mindez csak külső fény, mely miatt a legfontosabb ügy elhanyagoltatik. Ellenben jogos csodálkozással veszik észre, hogy a vallás és a pap mindinkább kiszorul az iskolából és a „vallás-erkölcsi" nevelés ígérete haszontalan szólammá válik.