A gyertyák csonkig égnek

A tábornok délelőtt sokáig elmaradt a présház pincéjében. Hajnalban ment ki a szőlőbe a vincellérrel, mert két hordó bora erjedni kezdett. Tizenegy elmúlt már, mikor végzett a palackozással, s hazatért. A nedves kövektől dohos tornácon, az oszlopok alatt vadásza állott, és levelet nyújtott át az érkező úrnak. - Mit akarsz? - mondta, és sértődötten megállott. Szalmakalapját, melynek széles karimája egészen beárnyékolta vörös arcát, hátratolta homlokából. Néhány esztendeje már, hogy nem bontott fel és nem olvasott leveleket. A postát a jószágigazgató irodájában bontogatta és válogatta egy gazdatiszt. - Küldönc hozta - mondta a vadász, és mereven állott. Megismerte az írást, átvette a levelet és zsebébe tette. Bement a hűvös előcsarnokba, s szótlanul adta át a vadásznak kalapját, botját. Pápaszemét előkereste szivarzsebéből, az ablakhoz lépett, s a félhomályban, a félig csukott redőnyök réseinek világosságában olvasni kezdte a levelet. - Várj - mondta, vállán át, a vadásznak, aki menni készült a bottal és kalappal. A levelet zsebébe gyűrte. - Kálmán fogjon be hat órára. A landauerbe, mert eső lesz. Öltsön parádét. Te is - mondta váratlan nyomatékkai, mintha megdühödött volna valamiért. - És minden ragyogjon. A kocsit, a szerszámot azonnal kezdjék tisztogatni. Libériát veszel, érted? És felülsz Kálmán mellé a bakra. - Értem, kegyelmes úr - mondta a vadász, és farkasszemet nézett urával. - Hatra. - Fél hétkor indultok - mondta és hangtalanul mozgatta ajkát, mintha számolna. - A Fehér Sasnál jelentkezel. Csak annyit mondjál, hogy én küldtelek, s a kocsi eljött a százados úrért. Ismételd. A vadász megismételte szavait. Akkor - mintha mondani akarna még valamit - felemelte kezét, a mennyezetre nézett. De nem szólt semmit, felment az emeletre. A vadász, feszes vigyázzállásban, üveges szemmel nézett utána, megvárta, amíg a tömzsi, széles vállú alak eltűnik az emelet fordulójának faragott kőkorlátja mögött. Szobájába ment, megmosta kezét, a magas, keskeny, tintafoltos zöld posztóval borított állványhoz lépett, ahol toll, tinta s gondosan, milliméteres rendben egymásra helyezett, pepita mintájú viaszosvászon fedélbe kötött füzetek sorakoztak, amilyenbe iskolás gyermekek írják dolgozataikat. Zöldernyős lámpa állott a pulpitus közepén; ezt meggyújtotta, mert a szobában sötét volt. A csukott redőnyök mögött, az aszalt, pörkölt és elszáradt kertben utolsó dühével lobogott a nyár, mint egy gyújtogató, aki esztelen dühében felgyújtja a határt, mielőtt világgá megy. A tábornok elővette a levelet, gondosan kisimította a papírlapot, s az erős fényben, szemüveggel orrán, még egyszer elolvasta a szálkás betűkkel rótt, egyenes és rövid sorokat. Hátán összefonta kezeit, így olvasott.