Az olasz nevelés a XIX. és XX. században

Korunk filozófiájának olasz történetírója, De Ruggiero joggal mutat rá arra a tényre, hogy az olasz bölcselet a renaissance-tól napjainkig önállóan fejlődött és fejlődésének folyamán akadnak igazi nagy gondolkodói. De míg más nemzetek közepes írói — mint az angol Hamilton, a francia Cousin, a német Lotze, Fechner — európai hírre tesznek szert, Vicót az írók már alig emlegetik s az olyan lángelméjű gondolkodóknak, mint amilyenek Rosmini, Gioberti vagy Spaventa, még a nevét sem tudják. Az olasz bölcselők tanulmányozása közben figyelemmel kísértem a neveléstudomány művelőit és rendszereiket és csodálkozva láttam, hogy nevelői gondolkodás és tevékenység terén az olasz nemzet nagyobbat alkotott, mint a bölcseletből, de alkotásait ezen a téren még kevésbbé ismerik. A francia Compayré 512 lapra terjedő, 31 kiadást megért művében néhány név említése után csak a pozitivistának minősített Sicilianiról ír néhány sort, bár — dicséretére legyen mondva — elismeri: „Az Egyesült Államok és Németország után Itália az az ország, ahol legtöbbet foglalkoznak a pedagógiával." (498—500. l.) Németországban legújabban háromkötetes pedagógiai történetet ad ki Moog, s ebben a harmad-negyedrangú neveket halmozza, viszont az újabb olaszok közül csak Montessorit ismerteti, azonban sem belső fejlődését, sem az amerikai Parkhurst-, Dalton-rendszerekre való hatását nem említi. Csak 1932 óta eszmél rá az Internazionale Zeitschrift für Erziehungswissenschaft, milyen tartalmas, úttörő mozgalmak hullámzanak Olaszországban. Peyser, Rómában élő tanácsos sorra veszi benne a főtörekvéseket s az „Erziehung" néhány cikke foglalkozik Gentilével. Nálunk legelőkelőbb pedagógiai folyóiratunk, a Magyar Pedagógia 42 évfolyamában csak Montessori rendszerét ismerteti elég röviden. A neveléstörténelem jeles képviselője, Fináczy Ernő remekbe dolgozta ugyan fel a renaissance-ot egyik-másik irány elhagyásával, de legújabb kötetében, Vidari alapján, csak két lapon említi az új olasz törekvéseket s egyedül Ardigò Róberttel, a régebbi pozitivizmus vezérével foglalkozik bővebben. Wessely nagy tudással megírt utolsó művében Gentilének csak egy könyvcímét hozza fel. A többi eleven, gazdag folyóirataink közül Montessori mellett egyik sem ismeri a két Agazzi-nővér nevét. Sehol sem dolgozták fel, még a Katholikus Nevelés-ben sem, XI. Pius pápa évszázadok tapasztalatát összefoglaló, nagy elvi harcokat lezáró körlevelét. Ezért indokoltnak látszik, hogy az olasz pedagógusokkal és nagyjában az intézményekkel, törvényhozással a mi nevelőink is megismerkedjenek.