Kis magyar neveléstan - rendszerváltás idejére

Sokat emlegetik manapság politikusok és újságírók a reformkort és a kiegyezés időszakát. Okkal és joggal: valamiféle hasonló időket élünk ma is. És sűrűn idézik Széchenyit, Kossuthot, Deák Ferencet. Okkal és joggal: szükséges, hogy figyeljünk rájuk, ezekre a nagy egyéniségekre, hazánk jelenlegi időszakában. De e történelmi időszakok - reformkor és kiegyezés - egyik főszereplője volt Eötvös József is. Méltó és illő, hogy mi, pedagógusok, őt kérdezzük, őt tanulmányozzuk most, az 19S0-es évek sajátos kulturális körülményei közepette. Érdemes és szükséges Eötvös életművének, főként kultúrpolitikájának hiteles feltárása, újra végiggondolása, lehántva róla az elmúlt negyven év ideológiai rárakódásait. Kis magyar neveléstanunk bevezetéseképpen az eötvösi kultúrpolitika csupán egyetlen vonatkozására szeretnénk rámutatni, arra, amelyben leginkább érezzük Eötvös időszerűségét. Mi ez a vonatkozás? Eötvös az egyokdalúságok, a kizárólagosságok, a végletes megoldások helyett a józan egyensúlyteremtés kulturpolitikusa volt. Nézzük ennek néhány megnyilvánulását! Eötvös írásaiból, beszédeiből, törvényszövegeiből világosan kitűnik: mind a népiskolában, mind a középiskolában az oktatás és a nevelés józan egyensúlyát tartotta szükségesnek. Pontosan felvázolta, hogy mi legyen az iskolai tananyag, de az alapos és eredményes oktatás mellett az ugyancsak alapos és eredményes nevelést is az iskola lényegét.meghatározó funkciónak tartotta. Úgy látta jónak, ha az iskola arra törekszik, hogy az egyetemes emberi értékekké vált keresztény erkölcsi értékeket, az ugyancsak egyetemes emberi értékekké vált polgári liberális erkölcsi értékeket, mindezeken belül az egy nemzethez tartozás etikai értékeit, a helyes magyarságtudat etikai értékeit sajátíttassa el tanulóival. Az egyén és a társadalom szempontjából - sokféle ok miatt - értékesebb a nevelőiskola a csupán csak tudást nyújtó iskolánál: erre figyelmeztet Eötvös József másfél évszázad távolából. De arra is felhívta a figyelmet a nagy miniszter, az iskolai tanulók helyes oktaiásában-nevelésében szükség van a világnézetek közötti józan toleranciára. Korábban csakis az egyházak létesítettek és tartottak fenn - természetesen vallásos szellemű - iskolákat,más testület nem tartott rá igényt. Eötvös törvényeivel ezt mindenkinek lehetővé tette, mindenkit ösztönzött az iskolaszervezésre: az egyházakat, felekezeteket éppen úgy, mint állami szerveket, városokat, községe két, egyesületeket és magánosokat. S úgy gondolta: a nem-felekezeti iskolákban természetesen a világnézeti semlegességnek ajánlatos és szükséges érvénysülnie. Ami a tanügyigazgatást illeti: Eötvös józan egyensúlyt kívánt teremteni az államhatalom és a helyi önkormányzat, a központi tanügyi irányítás és a helyi iskolai-kulturális érdekek érvényesítése között. Tudjuk: iskoláink állami irányítása 1777-ben kezdődött. Előtte is, utána is, egészen 1948-ig igen erőteljes volt az egyházak regionális és helyi iskolaszervező-iskolafenntartó tevékenysége. Eötvös viszont a polgári demokrácia falusi, községi és városi képviselőtestületeinek, tehát felekezeti hovatartozástól független helyi önkormányzatainak tanügyi érdekeltségét kívánta felkelteni, teljesen új kezdeményezésként a magyar iskolaügy történetében. Ők, a helyi önkormányzatok, képviselőtestületek - vélte helyesen Eötvös - közelről ismerik a körülményeket, látják a lehetőségeket, ők a felelősek a népoktatás helyi intézményeinek a népoktatási törvény szerinti zavartalan működéséért. Főképpen a nagyszabású új országos program eredményes megvalósítására kívánta érdekeltségüket megszerezni, erkölcsi és anyagi erőiket mozgósítani: a 6-12 éves lányok és fiúk tankötelezettségének végrehajtása /pontosabban: ennek ekkori elindítása/ érdekében. Ez nyilvánvalóan nem mehetett végbe a települések lakosságának összefogása, erőfeszítése, áldozatvállalása nélkül. A rászoruló iskolákat az állami költségvetésből részesítették anyagi segítségben.