
Szeged város közönsége 1886. évben egy közel 300 ezer frtba került Idgymnasiumi palotaszerü nagy épületet emelt az ebben tanító t. piarista Atyák és tanuló ifjúság részére. E körülmény kedvező alkalmul szolgált a szegedi kegyesrendiek háza főnökének tudós Papp jános k. r. tanár urnák arra, hogy mielőtt ők s tanítványaik megválnának eme régi lak- s tanhelyiségüktől és az újat elfoglalnák, mintegy bucsuzásul, vagy inkább beköszöntésül ily czim alatt „A piaristák Szegeden 1720—1886.“ 340 lapra terjedő müvet
bocsájtott sajtó alá, melyben a Historia domusban feltalálható jegyzetek nyomán igen sok érdekes —- eddig nem igen ismert —1 történeti adatokat közöl Szeged szülővárosunk múltjából, melyek az érintett korszakban a tanügy, úgy az általuk 1720—1789. évig kezelt szegedi parochia ügyeire vonatkoznak.
Nagy figyelemmel olvastam át eme a t. szerző urnák szívességéből nekem is, mint a főgymnasium egykori (342. lap) tanulójának azonnal megjelenése után szept. hó első felében átküldött könyvét, és őszintén be kell vallanom azt, hogy a tanügyre vonatkozólag abban előadottak, különösen az érintett tanintézetet alapitó és fentartó Szeged város hatóságának szorult körülményei daczára is minden időben áldozataival támogatott tanítói testület lankadatlan buzgalma által a tanügy terén fokozatos mérvben elővarázsolt szép eredmények, ha kiváló örömet idéztek elő a volt tanítványnak lelkében s szivében, ugyanakkor őszintén ki kell jelentenem azt is, hogy eme öröm érzelem csak rövid ideig honolt szivemben, mert amit ama könyvben, ama ház történetében, —
melyet a szerző is krónikának nevez — a szegedi parochia birtokbavétele, kezelése s elvesztésének körülményeire
nézve közöl a t. főnök ur, a modor amint az eseményeket elősorolja, azon a sértésig kíméletlen megjegyzések, melyekkel a krónikás a Csanádi megye két nagynevű főpásztorának — gróf Nádasdy Lászlónak, — ki alatt ők a szegedi parochiát elnyerték — és Kőszeghy Lászlónak — kinek Vicariatussága alatt annak birtokától a királyi kormányszék ítélete következtében megfosztattak — hivatalos eljárását s püspöki működését bírálja, és kárhoztatólag elitéli, mindez — úgy amint a krónikás által a közönségnek csalhatlan igazság gyanánt bemutatva van, — szivemet a legnagyobb s legkinosb fájdalommal tölté el, mert nemcsak polgára vagyok e városnak, hanem tagja is ama püspöki megyének, melynek két nagynevű s nagyérdemű főpásztorát e kegyesrendi krónikás oly kegyetlenül elitéli, midőn az utóbbit rideg lelkületről, és arról vádolja, hogy gyűlöletből egykori nevelőit meggyalázta akkor, midőn eme gyászos emlékű munkáját bevégezte, t. i. a kir. kormányszéknek Ítéletét fölolvasta ; az előbbit pedig úgy festi le a krónikás, mint a szegedi népnek oly zsarolóját, des p oticus zaklatój át és terrorizálóját, ki a népet jámborságából kivetkőztetni akarta.