Korunk urbanisztikája

A II. világháborúval glóbuszunkon nagy változások mennek végbe: a kapitalizmus mint egyedüli világrendszer megtörik. A szocialista országok egy második világrendszert jelentenek már. Emellett a fejlődő országok jelentős része is a nemzeti felszabadító mozgalmak és forradalmak eredményeképpen több vonatkozásban a szocialista fejlődés vagy legalábbis a szociális reformok útjára lép. A népesség növekedése gyorsan (1950-től 1975-re a világ népessége 2 500 millióról 4 000 millióra, tehát 60%-kal növekedett), de rendkívül egyenetlenül ment végbe (míg Nyugat-Európában 1970-1975 között 0,58%, addig Közép-Amerikában 3,21% volt a népesség évi növekedésének üteme), ezen túlmenően a foglalkozási viszonyok változása, a falusi népesség jelentős részének a városokba való tömörülése, nagyarányú koncentrálódása következtében hirtelen megnőtt a városi lakosság aránya (fél évszázad alatt megduplázódott: az 1920. évi 19,4%-ról 1970-ben 38,4%-ra emelkedett). E folyamatot egyúttal erőteljesebb agglomerálódás kíséri (míg 1950-ben a világon 71 városnak volt egymilliónál több lakosa, addig 1975-ben 181 városnak). A városodás jelentős városépítéssel jár: részben új városok építése, részben a meglevők fejlesztése révén. Elsősorban jelentős lakásépítés megy végbe és a vele kapcsolatos kommunális építkezések is meggyorsulnak (így a közlekedéssel és közműellátással kapcsolatos beruházások is). Természetes, hogy a városfejlődés jellege, eredményessége a gazdasági lehetőségek, adottságok és a társadalmi-politikai célkitűzések tükrözője: tehát országonként eltérő. Az ipar és a lakosság koncentrálódása olyan jelentős, hogy helyenként a környezet és ezen belül különösen a városi környezet szennyeződésének mértéke kritikussá vált. Mindez elősegítette, hogy rendkívüli módon megnövekedett a népesség elhelyezésével a települési rend kialakításával, a települések szerkezetével és megjelenésével foglalkozó irreális és reális eszmefuttatások, valamint útkeresések és kísérletek száma.