Értekezés a fürdésről

A fürdésnek általában, különösen a tiszta vízfürdőnek orvos-tudományi értéke. A fürdés napjainkban a gyógy gyakorlat mezején rendkívül nevezetes szerepet játszik, nemcsak az egyetemes tanokat követő orvosok gyakorlatában, hanem méginkább a gyógytudományban felekezetet képező, úgynevezett vizgyógyászok intézeteiben. Ha az igazat magunknak megvallani merjük, tudományosan tárgyalt fürdészetünkben is, sok átláthatlan homály, sok megfejthetlen tétel, és sok ellenmondásos tény létezik; a hideg- és melegvíz gyógyászok intézeteiben elemi kürtőit siker pedig, tanaink világánál a lehetlenség színét hordja magán. A fürdés ezen kérdéses viszonyainak földerítését célozza e jelen tárgyalás. Fürdésnek nevezzük köznapi értelemben a testnek valamely folyadékba, közönségesen vizbe történö bemerítését, rövidebb vagy hosszabb időre, üdülési, tisztasági, éprendi, gyógy- vagy egyéb célból. A fürdés egy átalánosan ismert, átalánosan gyakorolt, minden időben és minden népfajnál többé kevésbé szokványos cselek-vény volt; sőt mondhatni, hogy azt az összes emberiség első korától fogva ösztönszerüleg gyakorolta. Honnan ezen oly régi, oly átalános használata a fürdésnek? Holott ez nem képezi az embernek sem egyéni, sem fajabeli fönntartásának nélkülözhetlen tényezőjét. És valóban a fürdés életszükségletet nem képez, a szervezet élete nem követeli a fürdést oly parancsolólag, miként a levegőt, a táplálékot s az italt, azonban a tapasztalás kétségtelennek bizonyítá, hogy a fürdés az ember fizikai és közvetve társalmi életére oly előnyös hatást gyakorol, minőt egyelőre a fürdés egyszerű voltából gyanítani alig lehet. Már maga az egyszerű hideg vízben való fürdés, mely őskortól fogva a legelterjedtebb és leggyakoribb használatú volt, az ember testére, s mondhatni egész lényére oly szembetűnő előnyös hatást gyakorol, hogy a természet öléből a csak nem rég megszülemlett emberi fajnak alig fakadozó értelmisége is elég volt arra, hogy a fürdést minél elébb megkísértse, s hasznát belátván minél többet gyakorolja. A fönnforgott természetes viszonyoknál fogva nem is lehetett másként. Az első embercsaládok hazája forró égöv alatt lévén, természetes állapotukban el nem kerülhették a nap hevének túlságos behatását, és ha még nem akadt senki, a ki őseinknek megmondta volna, hogy a tavak és folyamok hullámaiban a nap tikkasztó melegétől megmenekülhetnek, úgy bizonyára maga a hőség okozta szomj volt a vezér, mely az embert a vízhez vezette, hol aztán a fürdés hasznát és kellemét kétségtelenül csakhamar megtanulta.