Gyász

Gyakran találkozhatunk azzal a megállapítással, hogy modem korunkban a halál, a haldoklás és a gyász kérdései tabuvá váltak. Jól érzékelhető ez a gyásszal kapcsolatos attitűdök látványos változásában is: miközben a XX. század kezdetén a gyászra vonatkozó sokoldalú szokás- és hagyományrendszer betartását még a közösség is elvárta, napjainkban a legtöbb ember a gyász külső kifejezésének elkerülését, a fájdalmas érzéseken való mihamarabbi túllépést és a korábbi élet változatlan folytatását tartja követendő mintának. A gyászolókkal kapcsolatba kerülő barátok, ismerősök, munkatársak gyakran nem tudják, hogy mit mondjanak, mit tegyenek ebben a helyzetben — számos gyászoló keserű tapasztalata, hogy sokan inkább kerülik a velük való találkozást. Az egykori közösségi támogatás, a rítusok, hagyományok helyett így manapság inkább magányosság, hallgatás, elfojtás jellemzi a gyászt. Minél tömegesebbé váltak azonban ezek a problémák, annál többen kezdtek el a negatív folyamatok okaival és a megoldás lehetőségeivel foglalkozni. Ez vezetett a XX. század derekán egy új, interdiszciplináris tudományág, a halál, a haldoklás és a gyász kérdéseivel foglalkozó tanatológia megalakulásához. Egyre nagyobb számban jelentek meg tanatológiai tanulmányok és könyvek. Kialakultak az együttműködés szervezeti keretei: nemzeti, majd nemzetközi szervezetek jöttek létre, amelyek tanatológiai folyóiratokat alapítottak, konferenciákat szerveztek. Mindezek egyre nagyobb hatást gyakoroltak a társadalmi folyamatokra és a halállal, gyásszal kapcsolatos szemléletmódra is. Látványos példája ennek a haldokló betegek humánus, sokrétű gondozását és hozzátartozóik segítését ingyenesen végző hospice-rendszer kialakulása, fejlődése, majd elterjedése — gyakran politikai és vallási határokat is átlépve — a világ szinte minden országában. A hospice-rendszer Magyarországon is meghonosodott és fejlődik, s mindemellett egyre elterjedtebbé válik a tanatológia szemléletmódja, ismeretrendszere is. Elmaradásaink azonban néhány területen jelentősek; ide tartozik a gyász témája is. Bár magyar nyelven is egyre több kitűnő tanulmány és könyv jelenik meg a gyászról, a külföldi szakirodalom — évtizedek alatt összegyűlt — ismeretanyagából és a gyászolók segítésével foglalkozók tapasztalataiból eddig aránytalanul keveset ismerhetett meg a hazai olvasóközönség. Miközben számos országban könnyen hozzáférhető és többszintű ellátórendszert építettek ki a gyászolók részére, addig Magyarországon ennek még csak az alapjai kezdenek körvonalazódni. A változások egyik forrásául a szakirodalmi ismeretek megosztása és saját tapasztalataink továbbadása szolgálhat. Ezt a célt kívánja szolgálni ez a kötet is, amelyben szeretnénk bemutatni a veszteséget átélő emberek segítésének különböző lehetséges módjait. Mivel a gyász az életciklus természetes része, és ennél fogva normális esetben nem igényel külön professzionális ellátást, ezért könyvünkben foglalkozunk az egyéni gyászmunkával és az önsegítés módozataival csakúgy, mint a gyász feldolgozásában megrekedek pszichoterápiás kezelésének különböző lehetőségeivel. Utóbbi fejezeteket két részre tagoltuk: az I. rész általánosságban ismerteti az adott pszichoterápiás módszert, míg a II. arról szól, hogy azzal miként segíthető a gyászfeldolgozás.