Utazásaim Belső-Ázsiában

Két esztendő küzdelmeit, fáradságait és örömeit irtam le ebben a könyvben. Nem szántam befejezésül e sorokat a kutatás munkájához, nem a munkájával elkészült ember tollával irtam azokat. Ázsia belsejének hegyóriásai még visszacsalogatnak jeges karjaikba. Az én népem nem buzdít ugyan tapsokkal, mint Hedint a svédek. A többi nagy nemzetek gazdag expedíciói között szomorúan festenek szegényes kicsi vállalkozásaim. Még csak elismerésre is alig számíthatok. De ha megcsap a Tárim-medence száraz forró csamalszele, akkor visz magával, a lakatlan fensíkok, a csendes pamirok felé, a burános hágókra, a jégárak hideg völgyeibe. Nincsen akkor nagyobb örömöm, mint mikor a viharvert koporsóforma kis sátorocskám cövekeit ismeretlen hegyek oldalába verhetem. Nehezen eresztenek vissza Belső-Ázsia hegyei. Korán is lenne még letenni a kalapácsot. A magyarságnak azt a kis részét, mely szívesen olvas titokzatos ködbe borult őshazánk ismeretlen vidékeiről, ha jó szerencsém engedi, még felkeresem. Magyar tudománynak sok babérja termett már Ázsiában. Csorna, a legnagyobb, ott is maradt vértanúnak. Felfedező utazás azonban csak egy volt előttem, a Széchenyi-expedició. A többi csak népünk ősét kereste, nem az őshazát, vagy pedig nem törődött a térképrajzolás mesterségével. Megfordultak amazok is sok veszedelem között Ázsia különböző vidékein, tisztelettel fogja mindig emlegetni neveiket a későbbi kutató, de az ő munkájuk lassaukint a múlté lesz, felfedezésük csak a históriáé, mert a babért az első térképezőnek kell átengedniük. Nekik az úttörők emlékén kívül csak saját tudományáguk körében lehetnek örökéletü érdemeik. Két utazásom tudományos eredményei vastag kötetet fognak megtölteni, ha ugyan az anyagiak hiánya miatt nem fognak azok apró közlemények alakjában a külföldi folyóiratokban elszóródni. Maecenasuk csak a kiválasztottaknak van. Vérző szívvel gondolok erre, mert könnyen meglehet, nehéz munkám minden eredménye idegen tulajdon lesz, mint eddigi dolgozataim java része. Utazásom történetét, kalandjait első sorban az érettebb ifjúságnak írtam. írás közben visszagondoltam sokszor a magam gyermekkorára. Legkedvesebb olvasmányaim nekem is a felfedező utazók voltak. Mennyi vágy, mennyi remény volt bennem, s mekkorát dobbant szivem, mikor alig nvolc-tiz esztendővel később lóra ültem Ázsia belsejében és útnak indultam Ázsia szive felé. Ha könyvemmel annyi gyönyörűséget tudnék szerezni ifjú olvasóimnak, mint a mennyit én éreztem utazók leírásait olvasva a kanizsai erdő legmagasabb fáinak tetején — szívesen imám meg másodszor is. Véres kalandokat, hajmeresztő leírásokat ne keressen itt az olvasó. Az utazás célja mindig tudományos probléma. Nem a könnyen hevülő ifjú vér kalandvágyát csigázza fel e könyv, hanem a kitartást, a tudomány szeretetét.