Utazásaim Belső-Ázsiában

Prinz Gyulának, a felfedező utazások hőskorában az utolsó magyar explorátorának ez a könyve Budapest katasztrófája előestéjén bekötésre készen feküdt a nyomdában. Tűz és víz, egyetlen példány kivételével, ezt az első kiadást megsemmisítette az összes képek és rajzok dúcaival együtt. Ez az újranyomás a megmaradt egyetlen példányról készült, a magyar sors legzordabb időszakának emlékeként. | Két esztendőnek, 1906 és 1909-nek javarészét nappal nyeregben, éjjel sátorban töltöttem. Magamban, egy-két kirgiz legény kíséretemben barangoltam be összesen mintegy 280.000 négyzetkilométernyi területet. Akkora területet, mint egész Magyarország Horvátország nélkül. Nyeregben tettem meg összesen 9150 kilométert. Szinte pontosan annyi út ez, mint légvonalban Budapesttől Tokióig. Ennek az útvonalnak több mint felén nem járt előttem művelt ember. Két ilyen esztendő természetesen olyan emlékeket hagy hátra, amelyekkel a magamfajta ember élete végéig elszórakozik. Harmincnégy évvel ezelőtt már egyszer leírtam barangolásaim történetét. Ez a könyv már elfogyott, némileg feledésbe is merült. Amikor elhatároztam, hogy útleírásomat mégegyszer kiadom, arra is gondoltam, hogy a magyarságnak szüksége van reá. Ezeknek az évtizedeknek ránkszakadt omladéka nevű temetheti el kultúrtörekvéseinket. Magyar László, Reguly Antal, Széchenyi Béla és Lóczy Lajos, Teleki Samu, Almásy György és Déchy Mór nevei az omladékon keresztülsugározva hirdetik, hogy a magyar kultúra elküldötte képviselőit a földmegismerés nagy explorátorai közé is. Ezek a nevek utódokat követelnek. Az én könyvem azt akarja mondani a magyar ifjúságnak, amit minden magyar mű mond: Utánam!