Pedagógiák az ezredfordulón

Az ezredforduló küszöbéről visszatekintve jól látható: a huszadik század világszerte bővelkedett pedagógiai reformirányzatokban, a hagyományos nevelést megújító törekvésekben. A század elejétől kezdve megerősödő és ma is létező un. „ tradicionális reformpedagógia” irányzatai mellett a hatvanas-hetvenes évek társadalmi reformmozgalmai és iskolaújító törekvései az alternatív pedagógiák megszületését eredményezték. A létrejövő irányzatok többségükben támaszkodtak valamilyen „klasszikus” pedagógiai reformirányzatra -mint a Montessori- vagy Waldorf-pedagógia elfogadták a századelő progresszív reformmozgalmait kiindulási alapnak, de nevelésfilozófiájukat éppígy befolyásolta az iskolát mint intézményt tagadó „szabad nevelés" mozgalma, illetve az újabb keletű humanisztikus pszichológiai irányzatok gyermekközpontú felfogása is. Kötetünkbe olyan szemelvényeket válogattunk, amelyek e két nagy kör - a reformpedagógiák és az alternatív pedagógiák - gondolatvilágát, nevelésről, iskoláról vallott felfogását tükrözik. A tanulmányok összeállításakor feltételeztük, hogy az Olvasó rendelkezik ismeretekkel a huszadik század elejének reformpedagógiai mozgalmairól és a század hatvanas-hetvenes éveinek alternatív pedagógiai irányzatairól, hiszen ezekről tanulmányok, monográfiák, tankönyvek egész sora áll rendelkezésre.1 Ezek ismeretében bízva inkább a reformirányzatok és alternatívák mai aktualitását kerestük. Ebben a gyűjteményben olyan tanulmányok szerepelnek, amelyek valamilyen - szorosabb vagy lazább - szállal kapcsolódnak a mai magyar pedagógiákhoz, az ezredforduló hazai iskolaügyéhez. A kötet első felében a „klasszikus” reformpedagógiák köréből merítettünk, azok tovább élését mutatjuk be a nemzetközi és magyar helyzetkép tükrében. A reformpedagógiáról hallva sokszor vetődik fel a kérdés: mi a helyzet ma Magyarországon, milyen körülmények között működnek a magyar Waldorf-és Montessori-iskolák vagy a Freinet-osztályok? Hogyan sikerült adaptálni ezeket a jól ismert, évtizedek óta a világ számos országában bizonyítottan eredményes reformpedagógiákat az ezredforduló hazai viszonyaihoz? Milyen esélyei vannak az Európa más országaiban elterjedt szintetizáló jellegű pedagógiának, a Jenaplannak a magyarországi meggyökereztetésre? Ebben a részben helyeztünk el két tanulmányt, amelyek A. S. Neill, (1883— 1973) angol pedagógus 1921 óta Summerhill néven működő bentlakásos iskolájával foglalkoznak. A nevelői tekintélyt elvető - ún. „antiautoriter” - pedagógia gondolatai itt valóságos gyakorlatot befolyásoló elvekké váltak, s azok ma is, hiszen ez az iskola Neill leányának, Zoe Readhednnek a vezetésével ma is működik. A Summerhill körül kibontakozó rendkívül heves vita -amelybe olyan neves pszichológusok is bekapcsolódtak, mint Brúnó Bettelheim - azóta is tart. Az iskolás kötöttségeknek hadat üzenő szabad nevelésnek ezt az „archetípusát” alternatív iskolák egész sora vállalja ma is szellemi elődként, pedagógiai elvei így a mai gyakorlatot is befolyásolják. Ahogyan Rousseau nélkül nem alkothatunk magunknak teljes képet a mai nemzetközi és magyar alternatív pedagógiákról.