Levelek egy fiatal költőhöz

Szerző: Rilke, Rainer Maria
Cím: Levelek egy fiatal költőhöz
Megjelenési adatok: Egyetemi Nyomda, Budapest, 1947.
Megjegyzés: A kötet karakterfelismert szövegét a pécsi KEREK VILÁG ALAPÍTVÁNY munkatársa, Csomor Henriett önkéntes felajánlásban javította!

Corvina logo
borítókép Igen tisztelt Uram, levele csak pár nappal ezelőtt érkezett hozzám. Mély és jóleső bizalmát köszönöm. Többet aligha tehetek. Nem tárgyalhatom behatóan verseit, mert tőlem minden bíráló szándék nagyonis távoláll. Műalkotást szinte meg sem közelíthetünk ítélő szavakkal: ebből mindig többé-kevésbbé szerencsés félreértések származnak. Egyetlenegy dolog sem oly kézzelfogható és megmagyarázható, mint ahogyan ezt többnyire el szeretnék hitetni velünk; a legtöbb esemény kimondhatatlan és olyan térben játszódik le, ahol még soha szó nem járt és mindennél kimondhatatlanabbak a műalkotások, ezek a rejtelmes tényezők, melyeknek léte múló életünknél maradandóbb. Amikor ezt a megjegyzést előrebocsátom, hadd mondjam el még önnek, hogy verseinek nincsen önálló jellegük, inkább csak a személyes lét csendes és rejtőző függelékei. Ezt legvilágosabban a „Lelkem" c. utolsó versében látom. Ebben valami sajátos akar kifejeződni és dalba-ömleni. És a „Leopardihoz“ írt szép költeményben talán bizonyosfajta rokonság nyílik meg e nagy magányos iránt. Ennek ellenére ezek a versek önmagukban még nem állnak meg, az utolsó és a Leopardihoz írt sem. Kedves kísérőlevele néhány hiányosság felderítésében segítségemre siet, amelyeket verseit olvasva éreztem s néven nevezni mégsem tudtam. Ön azt kérdi, jók-e versei. Tőlem kérdezi. Előzőleg megkérdezte másoktól is. Folyóiratoknak küldözgeti verseit. Egyéb költeményekkel hasonlítja össze őket és nyugtalan, ha némely szerkesztőségek kísérleteit vissza utasítják. Nos, (mivel megengedte, hogy tanácsot adjak) én arra kérem: hagyja abba mindezt, ön kifelé néz és most mindenekelőtt éppen ezt nem szabad tennie. Senkitől sem kaphat tanácsot és segítséget, senkitől. Csak egyetlen eszköz segít: mélyedjen el önmagában. Kutassa ki azt az okot, ami írásra készti; vizsgálja meg, vajjon gyökerei szíve legmélyébe nyúlnak-e, vallja meg, hogy belehalna-e, ha nem írhatna. Ez a legfontosabb: éjtszakája legcsöndesebb órájában kérdezze meg: kell, hogy írjak? Ásson le szívébe mélyrőljövő feleletért. S ha ez igenlőleg hangoznék, ha úgy találkozhatna szembe ezzel a komoly kérdéssel, hogy erős és egyszerű „írnom kell“ lenne a válasz, akkor alakítsa életét e szükségszerűség szerint; életének még legközömbösebb, lég elentéktelenebb órája is e kényszer jele és bizonysága egyen. Akkor azután közeledjék a Természethez. Akkor kísérelje meg úgy mondani el, amit lát, átél, szeret és elveszít, mintha ön lenne a legelső ember. Ne írjon szerelmes verseket; kerülje eleinte a túlságosan könnyed és megszokott formákat: ezek a legnehezebbek, mert csak nagy és kiforrott erővel nyújthatunk egyénit ott, ahol jó, sőt nagyrészt kitűnő hagyományok tömege maradt ránk (...) (Párizs, 1903. febr. 7.)
Kategóriák: Irodalomtudomány, Szépirodalom
Tárgyszavak: Német irodalom, Levelezés
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv

Tartalomjegyzék