A római ős alkotmány
Szerző: Sághy GyulaCím: A római ős alkotmány
Alcím: Jogtörténeti jelentőségében tárgyalva
Megjelenési adatok: Eggenberger, Pest, 1871.
Par excellence jogászi népnek tartatunk, de inkább gyakorlati, mintsem elméleti jogtevékenységünknél fogva, minthogy ez utóbbi jogászaink számos ezerre menő, igen is tekintélyes tömegével egyátalán semmi arányban sincs. Innen magyarázható, hogy még hazai jogunk irodalma is néhány rendszeres munkán kivül alig mutat fel valamit, és még tán ezénél is kevesebbet a római jog magyar nyelvű irodalma. A római jogtörténettel tüzetesen és behatóan foglalkozó mű egyetlen egy, s római jogi monographia egyátalán felette kevés, e téren pedig édes honi nyelvünkön egy sem létezik. Hazai jogirodalmunknak ily állapotában jelen, a római jogtörténetnek külterjileg véve bár csak egy kis részét, de azt — belterjileg tekintve — annál részletesebben tárgyaló munkának a közzététele által is némi szolgálatot vélünk tehetni. Egyebbek között főleg e szempont határozta el szerzőt e müvének kinyomatására, melynek összeállításánál minden rendelkezésére állhatott eredeti forrást és irodalmi segédeszközt lelkiismeretesen felhasználni, az azokból elébe tárult anyagot saját legjobb felfogása és Ítélete szerint lehetőleg önállóan feldolgozni törekedett, hogy ekkép a római alkotmány történeti fejlődésének a királyok korszakában lerakott első alapjait — melyeken utóbb a köztársasági kor alkotmányának nagyszerű épülete emelkedett fel — az olvasó szakközönség előtt minden oldalról felderítse és kellő világításba helyezze.
Mennyiben sikerült szerzőnek ezen maga elé kitűzött feladatát— ha mindjárt csak megközelítőleg is — megoldania: annak megbirálását szerző annál készségesebben engedheti át a t. szakközönségnek, mert mig egyrészről úgy van meggyőződve, hogy a t. szakközönség emberi műtől hiányoktól és tévedésektől való teljes mentességét — mi emberi erőt túlhaladó kívánalom volna — sem nem vár, sem nem igényel: addig másrészről az iránt meg saját öntudata eléggé megnyugtatja, miszerint az önválasztotta — ezen a római jogtörténet egyik leghomályosabb, az eredeti források s egyébb adatok csekély megbízhatósága-, azonkívül hézagossága-, majd sokszor teljes hiányánál fogva legnehezebben tisztázható része tekintetében épen nem könnyen kivihető — czél elérésére sem időt, sem fáradságot nem kiméit. Mi egyszersmind azon reményre is bátorítja szerzőt, hogy munkája a t. szakközönség szives méltánylásában részesü-lend, és a magyar jogász-világban a római jogtörténet tanulmánya iránt való érdeklődés emeléséhez valamivel talán szintén hozzájáruland; s ha szerzőnek jelen művével csak ennyit is elérni sikerülendett: úgy reá fordított munkásságát tökéletesen, sőt érdemén fölül jutalmazottnak fogja érezni.
Kategóriák: Jogtudomány
Tárgyszavak: Jogtörténet, Római jog, Római Birodalom, Alkotmány
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Tárgyszavak: Jogtörténet, Római jog, Római Birodalom, Alkotmány
Formátum: OCR szöveg
Típus: könyv
Share
Tweet